Minimalizmus: Egy dokumentumfilm a fontos dolgokról (2015) 74% 23★

Love people and use things because the opposite never works – körülbelül ez a film egyik legfrappánsabb kijelentése, ja meg az, hogy amit birtokolsz, az birtokba vesz. Ma már elcsépeltnek ható gondolatok ezek, de ezzel együtt is érdemes rászánni ezt a szűk 80 percet. De nem megy mélyre egyáltalán, ezt érdemes előre tisztázni, nem bonyolítja túl a dolgokat, nem találja fel a spanyolviaszt, maga a minimalizmus sem újkeletű dolog ebben az értelemben: gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden olyan tárgyat, amire nincs szükséged, engedj el, mert ezek nem tesznek boldoggá. Van néhány érdekes infó benne (pl. hiába vannak az embereknek nagy lakásaik, a hőtérképek alapján rengeteg helyiséget még csak nem is használunk), szóval összességében élvezetes, de nem kell túl mélyremenő vagy árnyalt alkotást várni, afféle kis bevezetés ez, olvasgatni érdemes inkább.

https://index.hu/kultur/2019/05/04/konmari_halaltakarit…

Fantasztikus dokumentumfilm, nagyon inspiráló volt. Bár sokat olvasok a témában és már több éve aktívan gyakorlom ezt a „filozófiát” a saját életemben, nem tudtam, hogy magyarul is megjelent a szerzőpáros könyve, így külön öröm, hogy a filmen keresztül most ez is kiderült. Leginkább azért volt érdekes, mert eddig csak a keleti oldaláról (japán és buddhista irányból) közelítettem a témához, ez a film viszont amerikai oldalról vizsgálta a hogyanokat és miérteket, remek szakvéleményekkel és információkkal karöltve.

Ez egy sikersztori. Hogy kapott egyre több figyelmet a minimalizmus, a népszerítő páros és inkább ez volt a középpontban. Ugyanakkor már kellett ez a lelkemnek a sok depressziós és dühítő klímaváltozás film után, amik főleg elszomorítottak. Szükség van azokra, de jó volt, hogy ez a másik oldalról fogja meg. A kevesebb fogyasztás felől, ami kell a változáshoz. Aktuális téma az amerikaiknál, de nálunk is. Egy amerikai átlagosan öt földnyi ökológiai lábnyommal bír. Egy átlag magyarnak „csak” 1,8 föld kell. Én se vagyok sokkal alatta a WWF számítója szerint, 1,37 földnyi a lábnyomom.

A filmet talán még Mengyán Eszter instáján láttam, mint ajánlás, de már nem vagyok benne biztos. Kb 1,5-2 éve kattant be nálam valami és elkezdtem a fenntarthatóság és környezettudatossággal foglalkozni, szerintem ez a film nagyon sok helyen összeér ezekkel a „mozgalmakkal”. Sok részével egyetértek a minimalizmusnak, de nem tudnék ennyire szélsőségesen élni, mint a főszereplők. Nekem igenis fontosak a tárgyak, mindegyikhez valami személyes emlék fűz, ha ránézek eszembe jut róla, de le a kalappal, akik így élnek.
Az viszont tény, hogy a világunk túlságosan is fogasztás-központúvá vált és az emberek lenézik a másikat, ha nincs meg a legújabb, legdivatosabb, legnagyobb bármid, a pazarlásban élnek és nem tudnak apró dolgoknak örülni.

Jó inspirációnak, visszaterel az útra, lendületet ad. Rájöttem, hogy én már láttam őket, talán egy Ted előadásuk lehetett. De az már jó rég volt.
A családos minimalizmusról néztem volna még többet, az kb. csak annyi volt, hogy ezt is kipipálhassák.. Azért Amerika egy egészen más világ… legalábbis amiket a szortírozós műsorok mutatnak. Brutális gardróbok, bérelt tárolók… ez nem a magyar valóság. De azért mindig van itt is min egyszerűsíteni. Meg gyakorolni a hálát és az elégedettséget. Azt főleg.

Ezt a dokumentumfilmet mindenkinek látnia kellene. Egy filmben Josh és Ryan, avagy a Minimalisták, Courney Carver, a Projekt 333 kitalálója és a Be more with less oldal szerzője, Leo Babauta, aki képes egy egyszerű, minimalista életet élni 6 gyerekkel, és még sokan mások.
Köszönöm, hogy láthattam, ezek az emberek mind nagyon inspirálóak.

Extrém fogyasztási szokásokról való leszokás. A főszereplőkrő és körülményeikről alig tudni meg valamit. Az egész film valahogy felszínes es nem hiteles. A téma nincs rendesen körüljárva, olyan, mint egy túl hosszú előzetes. Dokumentumfilmnek nem nevezném, csak a képi stílusa olyan, de nem az.