Mélyvörös (1975) 72% 35★

Lehet, nyűgös napjaimat élem és ezért nem áll nekem össze a képlet egy-egy film kapcsán, de a Mélyvörös tekintetében azt kell mondanom, ez a mozi van annyira jó, mint a Kristálytollú madár volt, kivéve egyetlen egy plusz összetevőjét: a slasher horrort, az agyba főbe folyatott ketchupot és az öncélúan ábrázolt gyilkosságokat – mondom ezt úgy, hogy nem is a teljes kétórás, hanem a majdnem húsz perccel megrövidített, éppen ilyen jelenetből kevesebbet tartalmazó régi tömegverziót néztem meg! Hiába, borzongani szeretek, undorodni nem…

Harmadjára írom le rövid időn belől, hogy Argento a képalkotás terén egy zseni, ez mit sem változott, de egyébként is ki merem jelenteni, hogy a jelenetei komponálásakor, a hangulat megteremtésének kulcsmozzanataiban veretes filmművészetet csinál, és emiatt a művei esztétikai értéke akkor sem csökken, ha azok történetesen öncélú horrorok. Szerencsére (vagy inkább szerencsémre) a Mélyvörös ugyanazt a rejtélyes, misztikumba hajló nyomozati vonalat viszi tovább az életműben, amit a zseniális, általam vélhetően még sokszor hivatkozásra kerülő Kristálytollú madár is, és ilyen téren a film nagyszerű. Úgy értem, nem túlgondolt történetét nagyon pontosan és precízen, jól kitervelten prezentálja nekünk, odafigyelve a finom részletekre, megadva a lehetőséget a színészek kibontakozására. Ehhez David Hemmings tökéletes választás, a Nagyítás után itt másodjára produkál filmtörténeti jelentőségű teljesítményt, nagyon meg voltam vele elégedve.
Kilóg azonban a lóláb akkor, amikor Argento az erőszak bemutatásához ér, mert bár a megálmodott szabályrendszerei, eljárásai érdekesek és ezen a téren is gondolkodhatunk a bemutatott gyilkos aktusok ábrázolásának művészeti értékéről, azért ez mégiscsak tortúrapornó, ugyanaz az öncélúság, amit anno Tarantinónak is nagyon-nagyon nehezen, éppen csak az utolsó néhány filmjéhez érve kezdtem elfogadhatónak érezni. Nekem személy szerint a Mélyvörös ezen műfaji kötelezvénynek tűnő részletei olcsók, kevésbé időtállóak, bizonyos értelemben már gagyik és mint írtam, öncélúak, mintha nem mindig ugyanannak a közönségnek szólnának, mint a film többi része és összetevője. El sem tudom képzelni, mi minden maradhatott ki a kivágott közel fél órában – feltételezem, a két főhős szerelmi kapcsolata és a rövid verzióból szinte teljesen felszívódott humoros részek mellett nem kevés gore volt még ott…
És akkor visszakanyarodva saját Pokol-értékelésemre: szerintem ez a film sokkal stabilabban állná az idő próbáját, ha nem lenne beleerőltetve a slasher vonal. Kiváló thriller lenne belőle, Argento pedig a feszültségkeltés nagymesterévé válna – így is az, csak kegyetlenül szúrja az ember oldalát, mennyivel hatásosabb lenne mindez, ha nem mutatnának meg mindent, ha a rendező meg tudná állni, hogy belefröccsentse a kameralencsébe azt az öt liter művért…

Tetszett a Mélyvörös, David Hemmingstől még mindenképpen kell majd filmeket néznem, Argentótól is, ez nem kérdés.

Néha kifejezetten bánom, hogy nem tudok terjengősebb filmelemzést írni. Ez esetben ez nem is baj, mert alattam Vidra nevű felhasználó már megtette, teljesen korrekt módon.

Bár gyakran kicsit kusza a történet menet közben és a főszereplő motivációja se tiszta (lehet, hogy azért, mert a rövidebb mozis verziót láttam), de a végére nagyjából összeáll a kép, még ha spoiler. Ám ennek ellenére is remek a befejezés. Ami fontos, hogy feszültségteremtésben elsőosztályú a film és kihangsúlyoznám, hogy FESZÜLTSÉGTEREMTÉSBEN és nem hangos ijesztgetésben. Mindezt a lehető legegyszerűbb eszközökkel. Ez a film is kiválóan megmutatja Argento tehetségét.
Figyelem: aki teheti eredeti hanggal nézze meg!

Maga a krimis, nyomozós része egészen érdekes és ahova kifut a sztori eléggé meglepő volt, és a gyilkosságokban is volt kreativitás. Viszont a zenehasználat (megint csak) nekem inkonzisztens volt az egyes jeleneteknél. A Suspiria-nál csak elvétve akadtak oda nem illő dallamok és aztán ott kiválóan volt tartva a hangulat, itt viszont az esetek 90%-nál frusztrált a zene. Véleményem szerint sokkal jobban működtek azok a részek, mikor nem használtak zenét ezáltal a jelenetek is feszültebbek voltak nekem. Színekkel itt ugyan nem játszott Argento, de a fényeket, árnyékokat igényesen használta. A színészi játék se túl erős, de nem is bántó, olyan átlagos kategória.
Szerintem nem a legjobb munkája a direktornak, de azért egy oké szintet tudott hozni. A Suspiria-t hamarabb újranézném.