Kedvenc arab történetünk folytatódik. Kezdésként néhány perc erejéig a jövőbe tekintünk. Feltevődik a kérdés, hogy miként jutottunk idáig? Majd visszatérünk a jelenbe, vagyis Zagan labirintusának meghódítása utánra. Aladdin, Alibaba, Morgiana és Hakuryuu épségben visszatérnek Szindria-ba.… [tovább]
Magi: The Kingdom of Magic (Magi 2.) (2013–2014) 24★
Képek 4
Szereplők
Gyártó
A-1 Pictures
Aniplex
Dentsu
Gyao
Mainichi Broadcasting System (MBS)
További gyártók
Kedvencelte 11
Várólistára tette 10
Kiemelt értékelések
Megfordult a fejemben, hogy egyel több csillagot adok, mint az előző évadra, mert sokkal izgalmasabb volt, de… de nem vagyok elégedett. Közel sem. Ez az évad rengeteg kérdést hagyott maga után, de nem csak emiatt vagyok csalódott, hanem mert olyan érzésem van, hogy a történetből itt-ott lenyestek nem kicsit, hogy ami maradt az beleférjen ebbe a 25 részbe, ami még így is nagyon zsúfolt volt, ami a vége felé egyre inkább érződött. Már-már összecsapottnak tűnt. Hiányoltam a több szálon futó cselekményt. Alibaba a kolosszeumban, Leamben töltött idejét, fejlődését, amiből ugyan volt egy kicsi, de ez közel sem volt elég. Mor pedig szinte el lett felejtve. A családját, illetve a rasszába tartozókat kereste, de amikor ott volt előttük, semmi reakció nem volt, mintha meg sem lepődött volna, mintha már találkozott volna velük, csak mi nézők ebből nem kaptunk semmit. Még annyi játékidőt sem kapott, mint Alibaba. Hakuryuuról nem is beszélve, akivel elkezdtek valamit, de hagyták lógni a levegőben, megmaradt a sok kérdés közt az egyiknek. Úgyhogy nagyon, de nagyon vegyes érzéseim vannak. Tetszett, de még jobban tetszett volna, ha nem sietnek, szépen jut mindenre és mindenkire idő, és persze nem utolsó sorban, ha lenne folytatás. Persze van egy spin off sorozat, ami érdekel is, mert Sinbadot tartom az egyik legérdekesebb karakternek, de örülnék, ha lenne normális folytatása, mert amennyire óckodtam a megnézésétől, annyira meg is tetszett, úgyhogy tényleg sajnálom, hogy nincs folytatása.
Az első évad után kíváncsi voltam, ez mit tartogat, de sajnos maradéktalanul nem lettem elégedett. Koránt sem volt annyira fordulatos és izgalmas mint az első évad, sőt, mintha szegény Mor-sanról el is felejtkeztek volna a készítők, alig jutott szerephez. Igazából Aladdinon kívül mindenki háttérbe szorult és ezt azért sajnáltam.
Nem mondom, hogy rossz volt, mert azért nem volt az, de azért többet vártam volna, sokkal több lehetőség kiaknázását. Nem sikerült ez teljesen.
Ha láttad az első évadot, ezt se hagyd ki, mert azért újdonságban nincs hiány, egy esélyt érdemel.
Folytatása
![]() | Összehasonlítás |