Kiemelt értékelések
Edgar Allan Poe elbeszélése, A kút és az inga nemcsak érdekes és máig is friss, az olvasóra mély benyomást tevő horror-klasszikus, hanem a filmes adaptáció szintjén rengeteg lehetőséget magában hordozó alkotás. Bizonyítja ezt Alexandre Astruc 1964-es tévéfilmje, melyben Maurice Ronet one man show-ja révén nézhetjük végig, mennyi mindent is jelképezhet egy deresre kötözött ember és a felé szép lassan ereszkedő, borotvaéles inga…
Mindenekelőtt a történet egyenessége és egyszerűsége törvényszerűen előcsalja a filmkészítőkből a kreativitást: különösen a kútra vonatkozó szekvenciákban meg kell valahogy oldani a sötétség és a film, mint vizuális tartalom összeférhetetlenségét. A fekete-fehér filmben a fény-árnyék játék mindig is nagyon patinásnak hat, főleg ha a rendező és az operatőr eltalálja a megfelelő arányokat – erre itt panaszunk nem lehet. Az inga szekvenciákban rövid és kisköltségvetésű film lévén el kell hitetni a nézővel, hogy amit lát, az valóban halálos csapda. Ezen a téren Astruc és csapata megintcsak hibátlan munkát végez.
A történet által magában hordozott jelentéstartalom a XX. század második felében nagyon erősen és állandóan átpolitizált francia művészeti életben ugyancsak maximálisa kiaknázható volt: esetünkben az elnyomó, az elítéltet nem is egyszerűen halálra, hanem kínhalálra kárhoztató inkvizíció és a felszabadítók trombitáinak ellentétpárja mintha végigvonulna a francia történelmen – a forradalmon, a második világháborús felszabaduláson, majd a modern kor elnyomóin, legyenek azok az alkotók szemében bárkik is.
És hát a színen lévő egyetlen komolyabb munkát végző színész – Ronet kiváló. Kosztümős hős ugyan, nem adja oda magát a modern szemléletmód szerint megkövetelt nagyon erős érzelmeknek, de egész lényében kifejezi, mennyire fontos emelt fővel viselni a megpróbáltatásokat. Ez a 37 perc gyakorlatilag végig az ő jutalomjátéka, főleg annak fényében, hogy a forgatás a karrierzenit Lidércfény munkálataival egy időben zajlott – ezt vették éjszaka, a Lidércfényt nappal.
Kiváló kis szórakoztató darab, Poe és a klasszikus francia film kedvelőinek is maximálisan ajánlott, Ronet rajongóinak (van még valaki?) kötelező.
