Maggie (Lindsay Lohan) vérében van az autóversenyzés, de aggodalmaskodó apja, Mr. Payton (Michael Keaton) eltiltja a veszélyes sporttól. Kárpótlásul felajánlja lányának, hogy maga választhat egy országúti cirkálót. A roncstelep kopott verdái közül Maggie egy rozsdásodó, de nagyon is formás… [tovább]
Kedvencelte 20
Várólistára tette 34
Kiemelt értékelések
Őszintén, szívből utálom ezt a filmet. Nem tudom megfogalmazni pontosan miért is, de már amikor meglátom, a hideg futkos a hátamon. A kocsi idegesítő, Maggie szintén. Az apjáról meg ne is beszéljünk.
Emlékszem régen odáig voltam ezért a filmért, imádtam a száguldást, az olykor aranyos és vicces poénokat.
Most hogy újból néztem ennyi év után, még mindig tetszik. Ugyan úgy tudtam nevetni rajta, élveztem, nosztalgikus élmény volt, viszont ott vannak azok a nem hihető dolgok… és most nem arról beszélek, hogy a kocsinak lelke van, mert az eltörpül a többi marhaság mellett.
Ebből is az eredetiek a legjobbak. Ez az évekkel később készült darab már sehol sem volt azokhoz képest, amelyekért gyerekként még úgy odavoltam.
Meg kell majd néznem majd a régi filmeket is, mert már nem emlékszem rájuk, de hiába olvasom mindenhol, hogy ez sokkal gyengébb, én nagyon szeretem, bár ebbe az is benne lehet, hogy az akkori Lindsay Lohant nagyon szeretem.
Már elfelejtettem a szinkronhangját, de eredetiben eléggé idegesítő hangja van…