Juuni Taisen Stage Play (2018) 100% 1★

Először nem voltam egészen biztos a csillagozásban, mert sok mindent kihagyott, ami az animében érdekes és értékes, de tekintve, hogy én már megint itt ülök, törölgetem a szemem, és nem tudok mit kezdeni magammal, hasonlóan ahhoz, ahogy anno a sorozat után, azt hiszem a célt maximálisan elérte, és nem fogok levonni csillagot.
Van főszereplő. Lényegében Patkány visszaemlékezése az egész, ül az iskolapadban, és idézi fel az eseményeket. Kicsit szkeptikus is voltam, mennyire tudják majd átadni az archetípusokat így… egészen az intróig, amikor viszont berántott a darab. Ahogy a háttérben pörög a kerék, és mindenki az állatöv megfelelő részénél jön be, a koreográfiák, az egész cast meg tudott ragadni.
Elsőre kicsit csalódást keltett a színpadkép, aztán rádöbbentem, sokszor nem tudtam, mit vetítenek, és mi zajlik le tényleg. Az emelvényeken rengeteg zeg-zug volt, Patkány mindig onnan mászott elő, ahonnan nem számított rá az ember. Nagyon jól működött a fényjáték, a BÁBÚK (a fejetlen Kígyótól a hideg rázott), olyan eszméletlen profizmussal kezelték a minimális díszletet, hogy csak pislogtam – merem állítani, ez az az eddig látott Stage Playek közül, amit leginkább sajnálok, hogy nem láthattam színházban.
Színészeknél, ahogy kezdtem, erősen Patkányra fókuszálunk, és a tizenkét karakterből elég határozottan kiemeljük a „fontosakat”. Konkrétan Vaddisznóról, Kakasról, Kutyáról alig tudunk meg valamit, lejátszódnak velük az események, de nincs idő, hogy megértsük, kik ők. Ellenben Patkány, Bivaly, Tigris, Sárkány és Majom végig középpontban vannak, bőven kapnak teret pattogni, és ez egy fájó, de nagyon reális döntés volt az időtényezőt tekintetbe véve. Ráadásul ez az öt színész (plusz Nyúl is, akivel én nem akarok összefutni az utcán) valami elképesztőt alakít. Hashimoto Shoheit én most kedveltem meg igazán színészként. Ügyes Saito volt, de nem tartottam különösebben kiemelkedőnek az alakítását, és rátett egy lapáttal a dologra, hogy átvette azt a szerepet. Itt, Sárkányként első pillanattól teljesen otthonosan mozog a szerepben. Vérszomjas, komikus, sötét figura, aki viszont azonnal megérthetővé és szerethetővé válik, amint nagytestvérként látjuk. Majom aranyos, megérthető, és meg-megcsillan benne egy kis sötétség. Bivalyra, bár ő is jól játszott, én személy szerint karizmatikusabb színészt kerestem volna, kicsit erősebb fapofával… itt azért a színészen sokkal jobban látszódtak Tigris iránt is az érzelmek. Ennek a pozitív oldala, hogy nagyon jól működött a kémia a karakterek között, pláne, mert Imamura Miho remek Tigris volt, viszont spoiler
És Kitamura Ryo mint Patkány. Tegyük hozzá, bár Patkányt nehéz szerepnek tartom, a darab abszolút alá dolgozott. Például a darab elejétől, valahányszor a különböző utakat mutatják előtte nem azt a technikát alkalmazzák, mint az animénél (egymás után lejátszódik számos eset), hanem egyszerre történik minden. Sokszor annyi hangot hallani, hogy nem is érti az ember, egy zajjá folyik össze az egész, és ez nagyon hitelesen mutatja be, min megy keresztül ez a srác. spoiler A színész alakítása viszont minden háttérmunka mellett is említést érdemel, mert a fáradt, cinikus nihilizmust, az intelligenciát, és a death game-be behajított kamaszfiú fájdalmát is tökéletesen átadta.
Összességében: Ajánlom. Ha a Juuni Taisen tetszett, gyakorlatilag garantált, hogy ez is tetszeni fog. Bár máshová helyezi a hangsúlyt, de megpendíti az emberben ugyanazokat a húrokat, és ugyanúgy fáj.