Várólistára tette 8


Kiemelt értékelések

Theana 

Tudom, hogy ez nem szabályos vagy “ér”, mert elkaszálták, engem viszont nagyon lehangolt ez a helyzet, és csak remélni tudom, hogy a színészeket és a stábot nem fogja emiatt “balszerencse” érni a karrierjük során. A casting nagyon ígéretes volt, ifjú palántáktól kezdve játszottak itt vén rókák is, ami szerintem különösen jó párosítás egy alkotásban. Eltér a megszokott fantasyktól is, de úgy általában a doramáktól, vulgáris látványvilágban és néhol a párbeszédeiben is. Kicsit hajaz a 2019-es, netflixes Kingdomra, csak ennek sokkal pörgősebb a cselekménye, itt in medias res van.
Azért sem értettem a Jeonju Lee királyi család egyesületének a támadását, miszerint ez a sorozat torzítja a király személyét (még csak az elején járt a dráma, egyébként), mert a két részben csupán harcolt a démonok ellen, a többi korábbi mészárlását pedig a Wikipédia is írja. Próbálom helyzetbe képzelni… Mátyás király, mint démonűző? Hát nem tudom, hogy ez hasonlíthat-e hozzá.
Ennek az értékelésnek a lényege valamiféle támogatás akart lenni a részemről, még ha senki sem tud róla a stáb közül.

Cherrytree 

Nagyon vártam ezt a sorozatot, figyelemmel kísértem az előzetes híradásokat, stb…. Végre lement az első két rész, és erre törlik a sorozatot. :( Szomorú vagyok, mert ez egy igen jó anyagnak ígérkezett, ráadásul fantasy, ahol nem kell ragaszkodni szó szerint a történelmi hűséghez…. Nagyon sok befektetett munka és pénz veszik most kárba, bár remélem, hogy kicsit javul majd a közhangulat, és be tudják fejezni a forgatást, és valamikor még láthatjuk ezt a sorozatot végig, készen, ahogy eredetileg eltervezték. Kéne még esélyt adni neki, az első 2 epizód csak a felvezetés, jó lenne látni, merre visz, hova vezet ez az út! :)

„….. Tájékoztatjuk Önt az SBS álláspontjáról a „Joseon Exorcist” kérdésében.
Mivel az SBS elismeri a jelenlegi helyzet súlyosságát [a drámával kapcsolatban], úgy döntöttünk, hogy felmondjuk a „Joseon Exorcist” közvetítési jogokra vonatkozó szerződésünket, és töröljük a dráma összes adását.
Jelenleg az SBS már kifizette a szóban forgó dráma közvetítési jogainak díját, és a produkciós társaság már befejezte a forgatás 80 százalékát.
Bár aggódunk mind a műsorszolgáltató hálózat, mind a produkciós vállalat pénzügyi veszteségei miatt, valamint a programterv hiányosságai miatt (mi kerüljön helyette adásba), az SBS súlyos felelősséget érez nyilvános műsorszolgáltató hálózatként, és tájékoztatjuk Önt, hogy a program törlése mellett döntöttünk.”

Közvetlenül a március 22-i premier után a „Joseon Exorcist” tűz alá került kínai stílusú kellékek és ételek felhasználása miatt, amely sok néző szerint a koreai történelem torzítása, valamint számos koreai történelmi személyiség problematikus ábrázolása miatt.

Bár az SBS kiadott egy kezdeti bocsánatkérő és magyarázó nyilatkozatot, a nézők felháborodása tovább nőtt, amikor a dráma második epizódja több kínai stílusú elemet tartalmazott. Nem sokkal később a „Joseon Exorcist” összes szponzora kivonult a drámából, és a hálózat bejelentette, hogy egy hét szünetet tart a sorozat felülvizsgálata érdekében.
Alig két nappal később az SBS most megerősítette, hogy a dráma nem kerül a továbbiakban adásba. "

3 hozzászólás

Hasonló filmek címkék alapján