Kiemelt értékelések
Nagyon bánom, hogy kopott és közel használhatatlan a némettudásom, de a Jesus Christus Erlöser nyújtotta élmény ötven százaléka, feltehetően az érdekesebb és elgondolkodtatóbb ötven százaléka így is vastagon átjött. Ma délelőtt egy amerikai westernmozi kapcsán már előkerült nálam a hatvanas évek végének ellenkultúrája, és most Klaus Kinski közönség által szétrombolt színházi szavalata vastagon bele is rongyolt ebbe a témába. Átütő az élmény, annyi szent!
A körülbelül másfél órás felvétel az 1971 novemberében bemutatott, maga Kinski által írt monológ bemutatóján készült. A szöveg Jézus életét vetette össze a nyugati világ lázadó hippijeinek, a vietnámi háború megtagadóinak, emberjogi harcosainak sorsával, de az előadás botrányba fulladt a közönség bekiabálásainak, sorozatos ellenkezésének, majd Kinski ezekre adott reakcióinak hála. Ahogy Werner Herzog jelezte, a tömeg vélhetően tisztában volt a színész rossz természetével, és szándékoltan akarták őt heccelni, kiprovokálva valamiféle – az egyébként a filmen pont hogy látható – erőszakos, elborult kirohanást, de a tematika önmagában tűnik annyira provokatívnak még mai szemmel is, hogy azt mondjam: naivitás volt azt hinni, hogy az előadás probléma nélkül lezajlik majd.
Német nyelvterületen, egyből Wikipédián például jól dokumentált az este, a filmesek 16 mm-es filmre rögzítették a történéseket, négy kamerával, a prezentált dokumentum pedig pontosan olyan éles és eleven pillanatképe a korszaknak, mint a mozgalmi eseményekkel összeforrt korabeli koncertfelvételek. Aki látta a Rolling Stones tragikus altamonti koncertjének dokuját, meg David Bowie ’74-es utolsó Ziggy Stardust fellépésének anyagát, nagyjából tudja, mire számíthat. A kép minősége és a szűkös kameraszögek együtt ijesztően más szférából származónak, mégis intimen közelinek mutatják be Kinskit, aki egy merő művészi/előadói görcs, a szerepébe legutolsó porcikájáig beköltöző – nincs rá jobb szavam – állat, aki valóban nem tudja kezelni a közönség megnyilvánulásait, legyen szó akár jogos, erkölcsi-teológiai töltetű ellenvetésről és tiltakozásról, akár mezei heccről. A másfél órás fellépés felirat segítségével elég jól értelmezhető szövege szinte másodlagosnak tűnik ahhoz a művészeti pokolhoz képest, amin Kinski átmegy és amit részben ő maga táplál viselkedésével. Önmagából kivetkőző gesztusai és felszínre törő, egyre nehezebben kezelhető agressziója zárójelbe teszi mondanivalójának lényegét, egyúttal magának a művészetnek a szentségét is, hisz gesztusainak kuszasága és önellentmondásai sokkal inkább bizonyulnak instabil és rendkívül problémás természete illusztrációinak, mintsem egy színművészeti teljesítmény bizonyítékainak. Ennek fényében egyébként engem meglepett, milyen sok elismerés érkezik személye felé például a német nyelvű kommentelők oldaláról.
Egyébként személyének lényege nagyon jól „átjön” a filmet nézve: egész lénye beteg, mégis veszélyesen érdekes és vonzó, lehengerlő, manipulatív és gonosz, és az ember nem érti, generált, mesterséges, vagy veleszületett kisugárzás-e ez a rengeteg sötét és főleg zavart tónus. Ma már talán tudható, hogy mentális betegségek nehezítették nemcsak Kinski életét, hanem általában az életet Kinskivel, de azt is meg kell jegyeznünk, hogy korunk közhangulata egy ilyen kaliberű, ám mégis ennyire nehezen kezelhető művészeti entitást nem tudna elviselni. Talán ez részben magyarázata is annak, hogy manapság miért hiányoznak a mindennapjainkból az ennyire nagy volumenű alkotók.
Nagyszerű dokumentum egy emberről és egy korról a Jesus Christus Erlöser, ajánlom bárkinek, de a német nyelvben és kultúrában otthonosan mozgóknak egyenesen kötelező választásnak tűnik.
