Kedvencelte 14

Várólistára tette 20


Kiemelt értékelések

Zakuro 

Lehet, nem mindig viccesek. Lehet, időnként unalmas, vagy elcsépelt pár részük, vagy néhány poén. Lehet. De az, hogy a legjobb dalparódiákat ők csinálják kis hazánkban, az szerintem biztos. És az is, hogy volt olyan időszak az életemben, amikor csak ők voltak képesek megnevettetni. Ha másért nem is, ezért örökké hálás leszek nekik.

ChEebor 

Bugyuta? Igen. Tahó? Igen. De érdekel ez valakit? Legalábbis nem kellene. Az Irigy Hónaljmirigy még ma is egy jelenség, de fénykorukban alighanem az egyetlen valamire való paródiazenekar voltak kis hazánkban (sőt, lehet, még ma is így van ez). Rajongójuk voltunk, és szívesen néztük ezeket az idióta kisfilmeket is, mert minden bugyutaságuk ellenére szórakoztatóak voltak, és ráadásul a zenéjük is ott volt benne. Aztán valamikor akkor, amikor már elterjedt az Internet, az újdonság varázsa is megtört, meg a részek is önismétlővé váltak. Ennek ellenére az első évek terméseinek még mindig van valami nosztalgikus hangulata.

Cholito

Rajongásom nem ismer határokat! Bármikor képes vagyok megnézni bármelyik részt, imádom Őket! :D

para_celsus

Az interneten hozzáférhető ingyenes viccgyűjtemények felhasználásával készült, minimális sztorival bíró epizódokból álló sorozat. Egy vidéki kábeltévén elment volna, de hogy országos adón, főműsoridőben ezt kellett nézni…

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Londonna 

A kalóz hajó nélkül olyan, mint a bulvárlap Stohl András nélkül.

Londonna 

– A színészet az tisztességes munka?
– Hát persze, hogy az! Ha csak utána el nem megy műsorvezetőnek…

Zakuro 

Véber: Lüke, én vagyok az apád!
Lüke: Na, ne szórakozzál velem! Mi ez, valami hülye szappanopera?!
Véber: Persze, hogy nem az. Ha az lenne, én tudnám meg, hogy nem vagyok az apád!

7. évad 4. rész – Csillagok háborognak
Lily_Rose

Utas: Bajuszos-kalapos felár?
Taxis: Persze. Beülhetett volna mellém egy jó csaj is, nem a maga hülye fejét nézni, hogy rontja itt az imidzsemet.

6. évad 4. rész – Becsaplak, mint a taxiórát
Nikolett_Varga 

Bochkor: Kiszel Tünde, hány hónap volt a 2004-es évben?
Tündi: Ezt most hirtelen nem tudom, de utána nézek a naptáramban(előveszi a naptárt.)
Január, én és Donatella
Ez itt Donatella és Sztracsatella
Ez én vagyok és a Karamella
Itt kirándulni voltunk, Donatella és a Citadella
Ez én vagyok és egy nagy, szőrös Tarantula…Ja nem, ez egy akt fotó rólam
Igen, októberben beteg voltam én és a Szalmonella
Az összesen, tizenhat!

Nikolett_Varga 

Bochkor: Bódi Guszti, ki írta a Himnuszt?
Guszti: Hát a régit Kölcsey, az újat meg Király Linda

Zakuro 

– Sanci, miért pont ő?
– Azért, mert Dolfinak még az enyémeknél is rondább zakói vannak!
– Most mit buzerálja, maga talán nem a turkálóból öltözködik?

Zakuro 

Lüke: Mi van veletek, én azt hittem, már rég a Forma-1-ben dolgoztok.
„Buckalakó”: Ja, úgy volt, a McLarennél lenyomunk egy szezont a boxutcában, három másodperc alatt le is cseréltem a kerekeket. Csak… Történt egy kis gikszer.
Lüke: Na, mi a franc?
„Buckalakó”: Hát, a rossz beidegződés. Átfestettem, átütöttem a motorszámot, azt eladtam a Ferrarinak.

7. évad 4. rész – Csillagok háborognak
Csodaautista

Sájsze:
Sikkes a musik deutsche de rockos,
Mit akarsz, hisz meztelen még a lompos
Damen pár suhanc most berobbant
Schnelle schöne Brigitte hier ruf an
Nein, nein, nein, na nein, nein na, nein
Nein, nein, nein, na nein, nein na, nein

Scheiße, pisisek nesztek
Scheiße, ich die beste
Scheiße, ez az új sláger a műanyag metál
Scheiße, pisisek nesztek
Scheiße, ich die beste
Scheiße, Tokio felől itt az újabb deutsche nyál

Slájm, sláger ismert slájm

Egyszer a producer minket kitalál
Aztán mi leszünk a deutsche ideál
Na ezért nem mondom hogy goodbye csak wiedersehen
Kiabált, hogy hányéves vagy, acht, neun, zehn
Nein, nein, nein, na nein, nein na, nein
Nein, nein, nein, na nein, nein na, nein

Scheiße, pisisek nesztek
Scheiße, ich die beste
Scheiße, ez az új sláger a műanyag metál
Scheiße
Scheiße
Scheiße, Tokio felől itt az újabb deutsche nyál

Slájm

8. évad 7. rész – Sci-fi-lisz, avagy a 8 haláli utas
Tmcat

Háry Péter: Mi ez a szag?
Rapper: Eldugult az a rohadt lefo-YO. Elküldtük az egyik brothert a YO-zsefvárosi piacra, hogy vegyen egy Álomha-YO lemezt, de nem kapott, csak hamis YO-nny Walkert. Ezért vett magának inkább ma-YO-nézes salátát. Azt mondták, hogy friss, most hozta a ha-YO a fo-YOn. Dehát romlott volt, úgyhogy beleokádta az egészet a lefo-YO-ba. Fölhívtuk YO-lánkát, a takarítónőt, de éppen szabadnapos volt. Aztán szóltunk az öreg YO-zsi bácsinak, a karbantartónak, de ő meg nem tudott jönni, mert eltalálta egy go-YO.

9. évad 2. rész – Háry Péter Magyarországon

Hasonló filmek címkék alapján