Hungarikum (2005–2005) 9

Aki esti mesére számít nagyon meglepődik. A szereplőket a magyar folklór és mesevilág legmélyebb bugyraiból rángatták elő és illesztették bele a mai pesti valóságba. A Hungarikum nem tiszteli a hagyományokat. Az újjáélesztett figuráknak, Döbrögi uraságnak, a Csodaszarvasnak, a Csillagszemű és az… [tovább]

Képek 7

Szereposztás

Jáksó Lászlónarrátor

Várólistára tette 7


Kiemelt értékelések

DianaRL

Sajnálom, de ez a sorozat se nem vicces, se nem jópofa, szimplán csak ízléstelen. Néha az az érzésem, hogy a készítők nem is igazán tudták, mihez akarnak kezdeni, csak annyi volt a lényeg, hogy jó polgárpukkasztó legyen.
Pedig az alapötlet, még ha nem is újszerű, legalább ígéretes, ám kihasználni már nem sikerült. Egy jó poénnal sem találkoztam eddig, ám mivel elvből nem hagyok félbe sorozatot, őszintén reménykedek, hogy ez változni fog.
Egyelőre két csillagot hajlandó vagyok adni a rókagombára, Yoda mesterre és a vasorrú bába légierőként való bevetésére – amik legalább ötletesek, és egy kínmosolyt képesek voltak előcsalni, – mert ma jó napom van.

Traclon

Undorító, gyűlöletes, förtelmes szemét.
Amit a Magyar Vándor filmhez írtam, az itt sokszoros hatványozottan érvényes.

„Aki szereti a South Parkot, a Hungarikumért rajongani fog” – még ekkora marhaságot! Jelentem, imádom a South Parkot (bár inkább a régebbi évadokat, a újabbak már ott is erőltetettek és gyengék), de a Hungarikum a heveny szellemi hányingeren kívül soha semmi egyebet nem tudott belőlem kiváltani…

rocketdog 

5 részig bírtam, de ezt is kár volt. Ez borzalmas. Ízléstelen, értelmetlen ripacskodás az egész. Értem miért hasonlítja valaki a South Parkhoz, de sajnos nem működik. Mert ezzel a szégyensorozattal ellentétben, a SP-nak van stílusa.

Ero

Ez annyira sz@ar, hogy már jó. Agyradírnak elmegy.


Népszerű idézetek

TribeBubu 

Gondolkodott Teller Ede, majd egy bakfittyel később előállott azzal, hogy ha egy jó nagy atombombát tennének Kossuth kalapjára, akkor a robbantással megváltoztathatnák Kossuth kalapjának éghajlati viszonyait.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján