Imaginaerum (2012) 77% 20★

Sosem tudtam korábban, hogy ez film. Hogy létezik. Egyszer megpróbáltam kísérletet tenni, megérdeklődni, hogy vannak-e hasonló zenék, mint a Nightwish: Imaginaerum című száma, és persze mindenki ajánlott csupa átlagos Nightwish számokhoz hasonlókat. Nem, nekem nem az kell, hanem az, ami ennek a filmnek a végén megy. Engem az varázsolt el. Az az egy. És ez most is tart. Én csak ennyit akartam, és megtudtam, hogy van film is, de akárhányszor próbálom magyarázni, mindenki azt hiszi, hogy Nightwish-rajongó vagyok. Én azért az egy számért rajongok.

Képzeletvilágok. Túl a valóságon, benne élni valamiben, ami bennünk él.

Nagyjából egy film hosszúságúra nyújtott videóklippet vártam és többnyire azt is kaptam egy minimális háttértartalommal meghintve, Tim Burton-t idéző látványvilággal és az Anette-féle Nightwish-től megszokott zenével. Összességében nem volt rossz és sokakkal ellentétben nekem nem volt bajom Ann hangjával. Ő a banda egy másik korszakát képviseli és az Imaginaerium dalait már az ő stílusára írták, amik remekül passzoltak is hozzá, bár az arcberendezése is szépen beillett a kissé horrorisztikus atmoszférába.

Nagyon tetszett. Szeretem az ilyen sótét látványvilágot és persze a zenét. Kicsit még olyan Doctor Who hangulata is van szerintem. :) Kár,hogy kicsit nem hosszabb, akkor több zene is lett volna benne.

Uh… iszonyat erős film, eleve a látványba bomlott fantáziavilág, az agysejtek kusza hálójának képzeletvizualitása, a végtelenség ebbéli metaforája, és az életnek a halál előtti számadása kegyetlenül magával ragad. Aztán ott van még a szimbólumhalmaz, szinte minden jelenetnek van egy erős mondanivalója, amit ki kell hámozni a képi világból és lefejteni gondolati síkra. Megülte a lelkemet, imádom, mikor az elmében kalandozik az ember, testét hátrahagyva a materiális világnak, és önmagát valami egészen magas, éteri síkra emeli a gondolatok univerzumában – és még tovább, ami az elme játékába belefér, élettel fűszerezve egy különleges létdimenzióba.

Ez a film arról szól, hogy Tuomas Holopainen mennyire imádja önmagát, úgyhogy meg kell simogatni a kis buksiját, és gratulálni neki, mennyire ügyesen tudja magát Hans Zimmerhez hasonlítani. Ha ettől eltekintünk, egyébként a történet nem rossz, ráadásul még szép is a film a maga CGI-halmazával. És a zene sem lenne elviselhetetlen, ha Anette nem vinnyogna.
Bővebben: http://fummiekonyvtara.blogspot.hu/2014/02/filmes-sarok…

A Nightwish életében Tarja volt a Díva, míg Anette a Banya (Sami, hát ő a Nemtommi). Ma estig nem is tudtam, hogy ebből az albumból film is készült – úgy, hogy a számok inkább csak aláfestik, mint kijelölik a történetet. A Storytimeból szívesen láttam volna többet is, a Last Ride szépen átjött, az I Want My Tears Back hiányzott, az Arabesque volt talán a legdurvább része az egésznek.
A Szerzők célja az lehetett, hogy bemutassák a végső számadás pillanatát, azt, amikor számba kell venni, hogy a múltban mit tettünk és milyen hatása volt mindennek szeretteinkre.
Amit hiányolok, hogy a film nem elég finn. Nem az angol nyelvű szövegekkel van bajom, hanem azzal, hogy még a repülős egyenruha is angolszász volt. Utána azért ki kellett mennem futni egyet és újra hallgatni az albumot, hogy ezt így megírjam.