HK: Hentai Kamen (HK: Hentai Kamen 1.) (2013) 77% 6★

Ez a film valami elképesztő. Igazán bevállalósnak kellett lenni ahhoz, hogy ezt a témát így feldolgozzák.
A mangát nem ismerem, de a szereplők már-már a japán gore filmek túljátszottságán mozognak, karikatúraszerű mindegyikük.
A CGI egy kicsit béna, de a nettó hülyeség nagyon átjött, HK tényleg egy perverz szuperhős lett.
A második felére egy kicsit leül a sztori, illetve az is zavaró volt, hogy nem igazán mert többet vállalni, mint a szuperhősös filmek többsége. Olykor-olykor a második Pókembert idézte (persze csakis hentai vonalon).

LOL, ez az agymenés igazán megérdemli, hogy legyen legalább egy szöveges értékelése. :D
Tessék, itt az enyém pár évvel ezelőttről:

A Keleti Szél-en futottam bele a Hentai Kamen című – már csak témájából is sejthetően – “remekműbe”. Tudni kell, hogy ahol az emberi lélek sötét bugyrai közös halmazt képeznek a japán társadalom devianciáival, ott az én érdeklődésemre potenciálisan számítani lehet. :D Szóval nekiveselkedtem a másfél órás opusznak a “bugyiperverz” kalandjairól.

Aki látott már ecchi animét, az tudja, hogy a japánoknak van egy enyhe becsípődésük a használt női alsóneműk frontján. Állítólag IRL is, olyannyira, hogy aki megközelíthető helyre teregeti a fehérneműjét, az előfordulhat, hogy néhány óra múltán már csak a hűlt helyét lesheti – ez ügyben szerencsére nincs tapasztalatom, erősítsen, vagy cáfoljon meg, akinek van. Szóval, hogy bugyiperverzekről pedig – mivel ilyenek bizony vannak – szó esik, az nem meglepő, de kilencven percet szentelni ennek a szép hagyománynak, még az évek óta japán mozgóképen edzetteknek is sok lehet.

Egyébként nem teljesen veszett fejsze nyele ez a film. Lehetne kellemes kis paródia, hiszen jól hozza több műfaj tipikus kliséit: a pubertás és identitáskeresés eget-földet rengető problémáival küzdő kamaszok iskolai slice-of-life csetlés-botlását, a magical girlös átváltozásokat vegyítve a szuperhősműfaj szupererejével és titkos “kriptonitjaival”, megvillan a sportanimékből ismerős utolsó lehelletig küzdés és csapatszellem, a shounenből üdvözölhetjük a vérmes csatakiáltásokat a támadások neveivel, a végső harcban pedig még egy orbitális mechát is kap a kedves néző. Mindemellett a perverz-lét nehézségeit és mibenlétét is próbálja boncolgatni, bár itt már azért el-elveszünk a szellemi magaslatokban.

Elmondom, mire számíts, ha belevágsz:

– első 20 perc: OMG, facepalm, wtf, egyéb betűszók és változatos kifejezések, inkább oda se nézek, úristen, ilyet is csak a japánok bírnak kitalálni
– 20-40 perc: néha még mindig inkább csak az ujjaid közül kukucskálsz ki, de kezded felvenni a történet fonalát, és várod, a sok ökörség közé tudtak-e valami olyan tartalmat tenni, ami miatt lesz értelme végignézni
– 50 perc: nem, egyértelműen nem tudtak
– 55 perc: ez 90 perces?? De miért? Ha itt befejeznék, még megmenthetnének valamit a haza becsületéből
– 60-90 perc: malmozás az ujjakkal, sűrű és mély sóhajok – na jó, most már akkor nézzük végig, de vajon miért van ez a felesleges rossz szokásom, hogy nem vagyok hajlandó utolsó, zs-kategóriás, értelmetlen filmet sem félbehagyni?

Összefoglalva: 45-60 percben megoldható lett volna a történet, és akkor még nem ezt az erőltetett rétestészta-szájízt hagyta volna maga után, hanem úgy emlékeznék rá, mint az egyik legbetegebb, legőrültebb (vigyázat! véletlenül sem a legviccesebb) japán vígjátékra, amit valaha láttam.

Öt rövid mondatban: Nem ajánlom. Csak erős idegzetűeknek. De inkább ők is keressenek valami értelmesebb elfoglaltságot. Mondjuk húzzanak bugyit a fejükre. Hátha.