Kiemelt értékelések
Ugyan első blikkre és körülbelül húsz percig nem tűnik ez a film többnek egyfajta angol A félelem bére-koppintásnál, megfejelve egy magányos, az idézett francia mozi hőseinél könnyebben elfogadható és bálványozható hallgatag hőssel, illetve a körülötte döngicsélő nőkkel, a Hell Drivers (vérciki cím, nem?) egy meglepően sikerült és hangulatos alkotás lett, ami a rendkívül férfias témát ismerős, mégis jól működő fordulatokkal és konfliktusokkal egészíti ki. Mindemellett, és innentől a szereplőgárdára mutogatnék elsősorban, gazdag tárháza a lenyűgöző színészi alakításoknak is.
A film cselekményéről sokat elmondani nem kell, bátor férfiak egy bányában kavicsot szállítanak lehetetlen elvárásoknak megfelelve, fittyet hányva a biztonságos közlekedés minden szabályára. Rendkívül izzadtságszagú az egész expozíció – akartak valamit, ami hajaz A félelem bére hangulatára, de ezt az ötvenes évek Angliájában reprodukálni csakis efféle banális, nagyon életszerűtlen módon sikerült az alkotóknak.
Ennek ellenére a néző viszonylag hamar benne találja magát a dolgok sűrűjében, engem legalábbis már negyed óra múltán sem bántott, hogy a történet maga mondvacsinált és még hülyeség is, bár afelől megnyugtatnék minden potenciális nézőt, hogy végül spoiler. Ami ezt a bizonyos teherautóval-birkózást illeti, ez egy rendkívül férfias dolog: bőgő motorok, tíz tonna acél, lassan gördülő, sárban taposó kerekek és ezeket finom mechanikus érzékkel és fizikai erővel kontrolláló férfiak, akiknek a vezetőfülke könnyen a koporsója is lehet. Nem nagy kunszt eladni a nézőnek!
A Hell Drivers ebben sikeres, de abban is, hogy a konfliktusát szép fokozatosan felülemeli az alaphelyzetén, és kapunk itt nem kevés szerelmi, illetve férfiúi rivalizálós, majd bajtársi drámát is, hogy aztán kriminalisztikai, végül bosszúfilmes ízt kapjon a hangulat. A főszerepet játszó Stanley Baker legtöbbünknek a Navarone ágyúiból lehet ismerős, szigorú arcszerkezetű, baltával faragott, mégis rendkívüli ügyességgel játszó színész ő, amolyan brit Sinkovits Imre. A mellékszerepekben az antipatikus és spoiler, láncdohányos, pszichopata sofőrt alakító Patrick McGoohan egyenesen zseniális, mellette pedig olyan mindenki által ismert nagyágyúk tündökölnek, mint az ifjú Sean Connery és a Folytassa… filmek örök sármőrje, Syd James.
A filmezés megfelel a sztenderdeknek, a húzós teherautós jelenetek közül nagyon keveset rögzítettek csak makettekkel, de a gyorsított felvételen száguldozó teherautók képe természetesen ma már elég nevetségesnek hat – ezzel mondjuk a régi filmek szerelmesei vastagon együtt tudnak élni. A technikai és művészi megvalósítás persze elmarad a francia „eredetitől”, de igazán nem lehet rá panaszunk, erős atmoszféra és hangulat árad minden képkockából.
Nagy meglepetés, szerethető darab a Hell Drivers. A régimódi, mégis mozgalmas, máig is hatni képes filmek kedvelőinek ajánlom, illetve természetesen azoknak, akik élvezik az ember és a gép küszködésének drámai bemutatását a vásznon. A felsorolt szereplőgárda egyébként jó esetben önmagában is képes eladni a mozit.
