Hat nő és a gyilkos (1964) 66% 17★

Bava első giallója a „A lány,aki túl sokat tudott” még fekete-fehérben készült és stílusában inkább a Hitchcocki krimikre hajaz.A gótikus barokkos élénk színvilágú „Hat nő és a gyilkos” a direktben mutatott gyilkosságokkal és a maszkos gyilkos karakterével már előfutára a későbbi slasher műfajnak.Szerintem a film jól játszik a red herringel,ugyanis bárki gyanúba keveredik és senki sem kimondottan szimpatikus. Ezzel máris kilövi azt a giallós klisét hogy csak a pozitívnak tűnő karakterek lehetnek a hunyók.A leleplezés kissé érdekesen alakul,nem a megszokott módon,ez kevésbé jött be,viszont a whodunit formáción csavar egyet a film,ami jó ötlet volt.Ami még kissé negatívum de ez jellemző a zsánerre, az okosnak ábrázolt de valójában inkompetens rendőrség.Hazánk is képviselteti magát a filmben,ugyanis Eva Bartok magyar származású.A műfaj kialakulásának meghatározó darabja,Argento giallóira is nagymértékben volt hatással.7,5/10

Veretes, igen gyakran hivatkozott gialló, ami különös mód az elmúlt egy-két évben látott darabokhoz képest nagyon jól reprezentálja a műfaj valójában igencsak zárt lehetőségeit és korlátait: esetében a vizuális szépség és izgalom alig tudja feledtetni a nézővel a történet egyszerűségét, öncélúságát és sablonosságát.

A negatív oldalról nézve, szerintem a gialló a maga korában is bűnös élvezet volt elsősorban, különösen akkor, ha nem a horror történetébe amúgy is arany betűkkel beírt nevek prezentálták őket: a korai Argento, hatvanas évekbeli Bava mozik egyértelműen túlnyújtózkodtak a zsáner keretein, de sokszor még ők is megőrizték jellegzetes l'art pour l'art jellegüket.
Ezen a filmen mindez nagyon jól meglátszik: a maszkos gyilkos által kegyetlenül lemészárolt butuska-gonoszka topmodellek jelképezhettek valamiféle társadalomkritikus üzenetet, de a lényeg akkor is egy nyers, borzongató, erotikával még szerényen, de már kacérkodó gyilokorgia bizarrul esztétikus prezentációja volt.
Ami, és ez már a pozitív vetület, valóban gyönyörű tálalást kapott a vizuális oldalon. Bava itt afféle evolúciós láncszemnek tűnik Hitchcock és Argento között: ugyanolyan jó érzékkel állítja be a kamerát, komponálj meg a képeit, mint elődje, és ezúttal már ugyanolyan vehemenciával veti magát rá a színes film biztosította átütő, ingergazdag színpalettára, mint utódja. Bava jelenetei néha csereszabatosak Hitchcock néhány emlékezetes kompozíciójával, és néha helyük lenne a korai Argento mozikban is, míg Hitchcock és Argento között ez a nagyon nyilvánvaló kapcsolódás már nincs meg.
Egy szó, mint száz, mint oly sok korábban látott gialló esetében, itt is a film esztétikája biztosítja a legfőbb vonzerőt – más téren ennyire jól működő alkotóelemekről nem tudok beszámolni. A színészi munka nem kimondottan izgalmas vagy érdekes, a történet pongyola és amúgy giallósan egyenes, és a hangulat sem kiugróan emlékezetes.

Legyen tehát bármilyen gyakran emlegetett reprezentáns is, én ennél a filmnél bizony csípőből tudnék legalább három-négy jobb giallót is mondani – ezért hat pont, illetve aki csak egy ilyen filmet akar megnézni, ne itt horgonyozzon le.