Kapcsolódó zónák

DC Univerzum

281 tag · 744 karc · Utolsó karc: 2024. december 19., 21:05 · Bővebben


Kedvencelte 27

Várólistára tette 119


Kiemelt értékelések

Yuuko

1. évad
Végig vigyorogtam, miközben néztem. Teljesen véletlenül kezdtem el nézni, és egyáltalán nem bántam meg. Bírtam a sorozat humorát/(ön)ironizálását, az utalásokat spoiler, és a már-már túlzásba vitt véres jeleneteket. Imádtam Harley és Ivy karakterét, valamint a Batman-Harley jeleneteket spoiler Bane szinkronja pedig rengeteget dobott a karakterén.
Az első évad végén spoiler nem lepődtem meg, sőt meglepően tetszett spoiler
2. évad
Amennyire emlékszem, hozta az előző évad színvonalát, végig nagyon jól szórakoztam rajta. Érdekes volt a Joker-szál, majdnem megkedveltem… de csak majdnem. Viszont Kite-mant továbbra sem kedveltem meg, bár kicsit azért spoiler Bírom a spoiler shipet, sőt, nagyon-nagyon szeretem, de a megvalósítás nem igazán jött be. Jó volt egy kicsit többet kapni ebből a Batmanből is.
3. évad
A második évad sem volt rossz, de ezt még jobban élveztem. Már csak azért is, mert nem volt benne szerelmi háromszöges szenvedés. Jó volt látni a Batfamily többi tagját, bár a Jason-ös viccek eléggé fájtak (és nem jó értelemben). Miért szurkolok Jokernek, hogy együtt maradjon a spoiler?! Ez a sorozat mentális válságot okoz nekem, de ettől még imádom. Tetszett, hogy nem lett rögtön tökéletes a kapcsolatuk, hanem meg kellett küzdeniük a különbözőségükkel és a változásaikkal. Mondjuk kicsit morbid volt, hogy épp Joker ad párkapcsolati tanácsokat, de szó se róla, beleillett a történetbe.
Joker for president… csak meg ne bánjam a következő évad(ok)ban… De az ingyenes egészségügy elég erős érv egy kampányban.

1 hozzászólás
Szeszj 

Az első pár rész után úgy voltam vele hogy nem nagyon érdekel, én nagyon bírom Harley-t de itt rettenetesen idegesített, de mondtam hogy azért is végig nézem. Milyen jól tettem mert megszeretem, úgy a 4-dik rész után már élveztem nézni, főleg mert nagyon jó poénok vannak benn és utalások. Remek szereplők és a történet is izgalmas, sok csavar jelenik meg benne.
Még Harley az első három részben az agyamra ment, úgy ahogy spoiler
Szerintem a sorozat egyik nagy erénye azok a mellékszereplők, szerintem nagyon jók voltak mind a gonoszok, mind a hősök. Nagy kedvenceim King Shark, Clayface, Ivy, Bane ( nagyon imádom a srácot! :D), Batman, Frank.
Az animáció is szerintem rendben van, szépen kivan dolgoz.
Nagyon kíváncsi leszek hogy merre felé viszik Harley sorsát! ^^
https://66.media.tumblr.com/28ed4acd3e56c855ddabf1787b1…
https://66.media.tumblr.com/2c03f90310d2e677f1db9886ab6…
https://media.giphy.com/media/PmifmiPmXAQg09JT59/giphy.gif

dulkap 

Ezt a sorozatot se fogja reggel adni a Kölyökklub a tv-ben… hála Istennek. Én nagyon imádtam az egészet, hogy tényleg korhatárossá tették a dolgot, de úgy hogy közben nem vették komolyan a dolgot és rengeteg öniróniával készítették el. A rajzok egyszerűek, de szépek (külön tetszett, hogy vegyítették Harley régi kosztümét az újabb külsővel), a történet meg szépen építkezik, bár néhol kicsit önismétlő. Nagyon megnéznék ezzel a stílussal egy élőszereplős filmet is, hasonló nyelvezettel és brutális képi világgal.

LoneWolf 

Bármelyik verziót is szeretted jobban, ha Harley „fannak” érzed magad, akkor ez bizony a te sorozatod. Kellően pörgős, beteg, nyers és vicces, miközben találni benne mélységet is. Emellett úgy tálalja a girl-power koncepciót, hogy nem esik át a ló túloldalára, ami egyre ritkább manapság. ui.: Valószínűleg ez az első adaptáció, amiben imádom Ivy-t.

Kemiviki 

1. évad: Nagyon király sorozat! Az animáció szuper, van vér és káromkodás dögivel. A karakterek szerethetőek és érdekesek, vagy éppen nagyon is utálhatóak.
És még Damien Wayne se irritált ebben a történetben. Valamit tudnak a készítők :D
A történet is remek, és nagyon kíváncsi vagyok hogy fogják folytatni ezt a 2 évadban.
Kedvenc szereplőim: Ivy <3, Harley, King Shark, Batman, Frank
2. évad: Nincs mit hozzáfűznöm, egyszerűen zseniális ,még mindig.
3. évad: Ez az évad is jó lett! Jó volt látni ezt a Batfamilyt, bár a spoiler .
Jó volt Harley és Ivy dinamikája, s külön öröm volt spoiler .
4. évad: Ez az évad annyira nem fogott meg.

chickette

Ha lenne az oldalon szívecskézés mellett mondjuk halálfejezés, valamiféle gyűlöletlista, akkor ezt jelölném be elsőnek.

Rémálom 

1. évad:
Sokkal jobb lett, mint vártam azt egy felnőtt animációtól. Persze, itt is előjön, hogy viccként van használva a túlzott vér, de nem merül ki ebben az egész. Meglepően mély(ebb) a karakterizálás, úgyhogy imádtam Ivy és Harley párosát, King Shark is cuki, de azért pár mellékszereplőtől és cringey vicctől megszabadulnék.
Kedvenc részek: 1x01 'Til Death Do Us Part, 1x04 Finding Mr. Right, 1x12 Devil's Snare
Értékelés: 8★

2. évad: Sok változás ugyan nem történt, de a párkapcsolati drámát így megírva kihagyhatták volna.
Kedvenc részek: 2x06 All the Best Inmates Have Daddy Issues, 2x12 Lovers' Quarrel
Értékelés: 8★

Roboraptor 

A Harley Quinn – Egy nagyon problémás Valentin-napi különkiadás egy vagány, szexi, bevállalós epizód, amit nyugodtan megnézhet az is, aki nem követi – még – a sorozatot. Remek kóstoló annak hangulatából, vonzóvá téve a hosszú elköteleződést, de egy gyors numerának is megfeleltethető. Humoros és merész, pont, mint főhősei és persze írói, és nem tántorodik vissza attól, hogy mindenféle abszurd szexuális helyzetbe taszítsa karaktergárdáját úgy, hogy semmi sem szent és semmi sem tabu.

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2023/03/14/harley-quinn-valen…

amnézia 

Nem biztos, hogy akkor is ennyire tetszene, ha Harley helyett más lenne a főszereplő.
Örülök, hogy szenteltek neki egy sorozatot. Amellett, hogy – elsősorban személyes okok miatt – nagy kedvencem, rengeteg lehetőség van a karakterében. Ha már itt tartunk, ez az első adaptáció, ahol Poison Ivy iránt nem ellenszenvet érzek, hanem kimondottan kedvelem. Olyannyira, hogy szívesen látnám többet, máshol is.
A sorozat pörgős, humoros és kikapcsoló, ugyanakkor néhol van benne mélység is.

Kaname32 

Tavaly óta tervben van a Harley sorozat most egy unalmas percemben megtalált, és nem lett több unalmas perc.
Harley végre független lett Jokertől és Ivy vitte a jó döntés fele, hogy nincs rá egyáltalán szüksége tud ő ha akar. Ivy karaktere jó hatással van Harley-ra és a függetlenségére, és valahogy sokkal kedvelhetőbb mint más feldolgozásokban. spoiler ^^ Még csak az első 2 évadot láttam de a 3. is lehet ilyen jó.


Népszerű idézetek

Kemiviki 

Harley: Olyan nemezist akarok, akinek legalább van szőr a mellkasán!
Ivy: Akkor ezzel kizártad Batman-t. Macskanő azt mondja, hogy mindenhol gyantáztat.

1. évad 4. rész – Az igazit keresve
Kemiviki 

Harley: Együtt kell működnünk!
Batman: Egyedül dolgozom.
Jim: És velem mi van?
Batman: Ne most, Jim!

1. évad 13. rész – Az utolsó poén
Kemiviki 

King Shark: Én megfogadtam hogy sosem ölök nyugdíjast, azt inkább az egészségügyi rendszerre bízom.

2. évad 8. rész – Belső (para) démonok
2 hozzászólás
Lappantyú

Catwoman: Are you always this impetuous?
Harley: Give me a dictionary and I'll tell ya.

2. évad 3. rész – Macskanő
1 hozzászólás
amnézia 

Öreg ember, nem Wayne ember.

3. évad 10. rész – A ló és a veréb
Lappantyú

Batman: I work alone.
Jim: What about me?
Batman: Not now, Jim.

Rahenys 

Tündérmesék királynője: A srác meglátott, ezért kinyírtam. Aztán a többiek látták, hogy megöltem, ezért lemészároltam mindenkit. Ki kell irtanod az egész vérvonalat, hogy megelőzd a bosszúhadjáratot. Ez alapismeret gonoszoknak.

1. évad 7. rész – A határ
amnézia 

Sharon: Csak azt akartam, amit minden zsidó anyuka akar, hogy hozzámenj egy orvoshoz.

1. évad 10. rész – Bensonhurst család
amnézia 

Könyv: Hiszen, ha egy pasi kirabol egy bankot, akkor bűnöző lángelme, ha egy nő teszi meg. . .
Harley: Akkor őrült némber!

1. évad 3. rész – Szóval bandára lenne szükséged?
Lappantyú

King Shark: I promised myself I'd never kill an old person. I'd let the American healthcare system do that.

2. évad 8. rész – Belső (para) démonok

Hasonló filmek címkék alapján