Gyilkos vadászat (2022) 25% 2★

Ne kérdezzetek, mi sodort ide. De ha már… Megint dicsérnem kell a 2020-as évek technikai színvonalát, ugyanis a Gyilkos vadászat (micsoda cím!) nagyon sokáig nagyon ügyesen leplezi, hogy trash, de egyébként természetesen az, trash a javából, amit legkésőbb a nem túl átgondolt, nem túl szellemes, unásig ismerten közhelyes történet kibontásakor meg fogunk tapasztalni.

A kötelező köröket letudva: buta, látványosan kis költségvetésből dolgozó, gyengén megvalósított embervadászos thrillerről beszélünk, amiben a sablon alapján megvalósul a döntő fordulat is, spoiler, ráadásul ezúttal egy csinos hölgy képében.
Marlene Malcolm egyébként a film egyetlen szuperképessége, érdekesen szép és jól adja az eleinte persze hüppögő, szerencsétlenkedő nőszemélyt, de nagyon gyorsan magára talál és átkattintja magában a bunkóirtó gombot.
A film maga ennyit tud, military vonalon mozgó katasztrófaturisták jókat röhöghetnek a szereplők elképesztően béna fegyverfogásain, a három paraszt által megvalósított „taktikai” „mozgáson”, meg az adott jelenet kedvéért a rendező által önkényesen hajlítgatott téren és időn.
Ami igen érdekes még benne, az a zene. Egy elég tisztességesen megkomponált és élő zenekarral felvett, magánál a vizuális tartalomnál ezerszer tartalmasabb munka, ami emiatt sok esetben látványosan nincs is szinkronban magával a filmmel. De ez csak adalék, a végeredményt nemhogy nem menti, de sokszor ront is az összképen.

Nem kérdés, hogy rossz. Életkedv nélküli kánikulai délutánra elmehet, csak utána sajna bánni fogjuk a rá szánt időnket. A női főhős és a zene miatt kettő.