Ez már majdnem szerelmi történet (1996) 85% 4★

Amikor már tényleg azt hiszem, hogy nincs új a nap alatt, akkor jön Peter Ho-Sun Chan filmje, amely aztán míg mintha az egyik kezével simogatna, addig a másikkal pedig mindeközben alkalomadtán, de akkor aztán olyan állhatatosan megrángatna és ütlegelne, hogy én olykor már talán szinte kimondottan vágyakoztam is azokért a bizonyos gyomrosokért…

De ne siessünk ennyire előre. Ennek a hongkongi romantikus drámának talán az egyik legnagyobb erénye a való világgal való hiteles kapcsolódása. Hiába kelt a végeztével különösen nagyszerű, grandiózus benyomást a nézőjében, ha nem lehet alatta elégszer rácsodálkozni, hogy mindezt egyébként mennyire hétköznapi karakterekkel és panelekkel érték el.

Ha van film, amely akár csak egy árva értelmezhető szó nélkül is képes lehet a nézőjét magához édesgetni, akkor az ez a 116 perces produkció.

A Comrades, Almost a Love Story egy olyan hangulatfilm, amely képes minden előzetes várakozásunkat felülmúlni. A képei hol végtelenül egyszerűek, hol pedig művészien lehengerlőek. A szűk terek és a közeli felvételek gyakori alkalmazásával pedig olyan fajta intimitást kölcsönöznek az alkotásnak, hogy aztán ezen képkockákat látva, minden valamire való filmrajongó elismerően csettintget majd.

Olyan pillanatképek kusza, érzelmekkel teli labirintusa, amelyben kettősük még csak nem is a nulláról, hanem inkább a mínusz egyes értékről kénytelenek elindítani közös, ideig-óráig tartó, csetlésekkel és botlásokkal teli, de a szenvedélyes meghittség mámorával csábító, kifürkészhetetlen jövőjük első, félelemmel és bizonytalansággal teli találkozásaiknak képtelenül szépséges ösvényeinek kijárását.

Koszos, kopottas, szegénységgel és nélkülözéssel gazdagon megpakolt túlélődráma ez. Egy olyan vászon, amelyen bár ecsetvonásról ecsetvonásra tisztul a kép, az álmok és célok illékonyságának, valamint azok kérlelhetetlen szükségességéből adódó sorsszerű megpróbáltatások nem csak pusztán embert próbáló kihívások, hanem talán egy életre szóló, egyszeri lehetőség kereteinek összefonódásai is egyben.

Karaktereinket sok-sok éven átívelően követhetjük figyelemmel, útjukat így aztán számolatlan apró örömteli diadallal, keserű veszteségekkel és elkerülhetetlen áldozatokkal szegélyezik. Egy olyan egzisztenciális dráma ez, amely nem hazudja, illetve nem kicsinyli le az élet mindennapos küzdelmeinek fáradtságos mivoltát, ahol az esetleges szerelem nem csupán csak egy cél, egy vágyálom, hanem inkább egy varázslatos, életre szóló élmény és kötelék felemelő ígérete.

Egy ennyire az ismeretlenség ködébe burkolódzó, azonban önnön valószerűtlen nagyságával kacérkodó filmremek nem is tehet így igazán mást, minthogy emlékszobrot állítson nem csupán csak a szerelmeseknek, hanem magának a szerelemnek is.

Teljes ajánló / kritika:
https://www.hidegnyomon.hu/2024/06/16/comrades-almost-a…

Áh, varázslat az egész, szívszélhűdés, beleszerelmesedés. Csak egy jelenet, annak jellemzésére hogy milyen hangulati elemekkel van dolgunk: Maggie Cheung elgémberedett ujjacskáival képtelen begombolkozni, Leon Lai meg van annyira úriember, hogy segít neki ebben, bepasszírozza a gombokat a gomblyukakba. Még egy Mao-kabátot terít a meglevő fölé, mert tényleg hideg van. Mindezt szűk térben, ahol alig van helye az öltöztető kezeknek, egymás arcába belelihegve. Majd egymásra nézve elkapja őket a vágy, de amúgy igazándiból (megjegyzem, eddig csak barátok voltak, ez az első egymásbaszerelmesedéses jelenetük). Most pedig vágytól elpilledve meg a gombolkozástól kimerülve jöjjön a vetkőztetéses szakasz. És persze ehhez kell Maggie Cheung, aki ha elmosolyodik, akkor mindenféle puttók rajzanak elő a homályból, hogy megsorozzák az embert nyilaikkal!!!