Egy nap (2024–2024) 75% 80★

A filmadaptációját imádom ennek a könyvnek, így nem néztem meg egyből a sorozatot, pedig jó lett. A Emmát játszó színésznőt nem igazán tudtam megszeretni, de elfogadtam.
Tényleg több.minden kiderül itt,mint a filmben, de nekem ott nem volt hiányérzetem. Mondjuk nem olvvastam a könyvet. Lehet, hogy akkor másképp vélekednék. Szeretem az ilyen édes-bús történeteket.

Ismerem a regényt. Ismerem a filmet. A filmet rengetegszer láttam, a regényt idén újra szeretném olvasni, csak most eredetiben. De ez a sorozat még így is teljesen kicsinált, pedig majdnem minden másodpercét ismerem a történetnek.

Emberi, életszagú, fájdalmas. Nagyon bele tudtam merülni, koncentráltam a színeszek mindig rezdülésére. És huh, egyelőre ennyit tudok mondani róla. :)

Oké, eltelt annyi idő, hogy lehiggadtam. Talán.

Szóóóval én nem olvastam a könyvet, nem ismertem a sztorit, valaki ajánlotta, aki a könyv nagy rajongója, és annyit tudtam róla, hogy minden évből ugyanazt a napot mutatja meg egy szerelmi történet kapcsán.

Jól hangzik.

Az első pár rész alatt azon gondolkodtam, miért nézem én két, nem túl szimpatikus ember vergődését, akik nem is illenek össze, annyit nem is beszélgetnek, csak fiatalok, jól néznek ki, tehát vonzódnak egymáshoz. Aztán, ahogy teltek az évek, lett egyre érdekesebb a két ember sorsa – külön, külön és együtt is – izgalmas helyzetek és dilemmák jöttek be a képbe. De még mindig idegesített, hogy mit szenvednek össze, továbbra sem illenek össze, de láthatólag együtt akarnak lenni, akkor meg mi a baj.

Nyilván drukkoltam nekik, és a végefelé kíváncsi voltam, vajon mi jön még, és akkor…. jött ez.

Fú, én annyira ideges lettem, hogy ezért néztem végig az egész történetet? Ezért volt ez a sok szenvedés? Most komolyan? Én értem, hogy ilyen az élet, az ilyesmi megtörténik, de ennek így mi értelme van? Azon túl, hogy sokkoljuk a nézőt (olvasót), illetve hogy tápláljuk a spoiler toposzt.

Komolyan, én nem hatódtam meg, én nem lettem szomorú, engem felidegesített, hogy ez a vége. És nem azért, mert minden történetnek happy enddel kell végződnie, hanem mert úgy éreztem, visszaéltek a nézői türelmemmel…

Csak hogy jót is mondjak, tetszett a különböző évek megjelenítése ruhák, hajak, díszletek stílusa kapcsán, illetve a technológia fejlődését is vicces volt nyomon követni…

nagyon beteg aki ezt megírta, nemhogy még így megrendezni is – a filmet eddig valahogy nem láttam, de nem is mostanában fogom bepótolni, mert végigbőgtem ezt a sorozatot is.
(update: megnéztem 2 nappal később, és a sorozat sokkal jobban meghatott, jobban kitérnek a részletekre – így utána a filmben elég gyorsan történtek az események)

igazából tetszett, hogy nem a szokásos nyálas romcom, hanem kicsit életszerűbb.

nemcsak Emmát sajnálom, hanem Dextert is – leginkább őt spoiler

Leo Woodall pedig aztakkkkk de jó pali.

Hol is kezdjem. A barátnőm ajánlotta, gondoltam mi baj lehet belőle így megnéztem. Kb az 5. résznél rájöttem hogy van belőle film is és megbeszéltem magammal hogy nem fogom folytatni, mivel mazochista vagyok így folytattam és nem mondom hogy megbántam, de a lelkem egy unverzumnyi nagyságú része vele ment. Valahogy ez a jobban megérintett mint a film. A karakterek annyival jobban kivoltak dolgozva. Tetszett hogy minden év Július 15-én kezdődik és csak kb 30 perc egy rész, nem húzták nyúzták. Tökéletes játék idő.
. És Dexter annyiszor volt egy p*cs de mégis annyira sajnáltam egészéletében egy emberre vágyott és mikor megkapta azt is elvette tőle az élet. Egyszerűen ez annyira szörnyű, hogy ennyi az élet…
Em pedig annyira egy egyszerű lélek volt számomra hogy néhol felfedeztem magam benne.
Nagyon tetszett benne egy idézet:
spoiler
A könyvet biztos elfogom olvasni. Szeretném a gyűjteményem részévé tenni.
Az újra nézéssel pedig várni fogok egy “kis” időt az biztos.

spoiler

Számomra talán az egyetlen pozitívuma az volt az egész sorozatnak, hogy rövidek voltak a részek…
Én aztán egy reklámon is meghatódom, és elsírom magam, de ennek a sorozatnak ezt nem sikerült elérnie. Csodálkozom és keresem az okát. Úgy gondolom, hogy számomra 2 unszimpatikus karakter volt a főszerepben, kémia pedig egyátalán nem volt köztük, sem baráti sem szerelmi szinten.
Nem láttam a filmet, a könyvet sem olvastam, szóval nem tudtam mi fog előre történni, de egyátalán nem ütött valamiért szíven a sztori.
Sajnálom, és őszintén remélem, hogy nem vagyok ezzel egyedül, mert akkor keresnem kell egy pszichológust

Jól kibontott és bemutatott karakterek, bár Emma habitusa és jellemvonásai kevésbé kapnak teret. A filmre már nem emlékeztem, de egy ilyen történet 5-6 órában könnyebben kibontható. Az utolsó két rész, illetve a 30 fölötti szakasz valamiért sokkal kevésbé lett bemutatva, pedig a mélyítés miatt nagyon fontos lett volna a néző szempontjából, ugyanis egyáltalán nem magától értetődő a pár szavas utalásokból ez az életszakaszuk… Ezt komoly hibának éreztem.
Végül a végkifejlett miatt a sorozatzárás nem adott megnyugvást, és ezért nem nézném meg újra ezt a sorozatot és a filmet sem, és nem olvasnám el a regényt sem.

Nem szerettem különösebben az eredeti filmet és a könyvet sem, de ez a sorozat egyenesen borzalmas. Nem bírom ezt a két szerencsétlen szereplôt tovább nèzni, hihetetlenül idegesítenek, fôleg a csaj.

Ez teljes mértékben az első benyomás eddig, de a könyv tökéletes volt, és a film is tökéletes volt (nyilván ez csak vélemény, az én személyes megélésem), de nekem a casting nagyon sokat ront az élményen. Remélem a megvalósítás átlendít ezen. :)

A casting továbbra sem az igazi, de nagyon örülök, hogy ilyen szépen, hosszan kibontva is átélhettem ezt a történetet. A film és a könyv is a kedvencem, és a sorozat is pontosan olyan mélyen megérintett, mint a másik két formában. Ez egy gyönyörűen tragikus történet.