Mihez kezdjen az ember, amikor kirúgták az állásából? Hát, erre sok recept van, íme egy jó ötlet: Ha a szerencsétlenül járt „dolgozó” történetesen főpincér, a másik meg karmester, akkor az a legjobb, ha mindketten beülnek – most már „vendégként” – ugyanabba a mulatóba, ahol mind ez idáig… [tovább]
Egy bolond százat csinál (1942) 45★
Szereposztás
Kedvencelte 7
Várólistára tette 20
Kiemelt értékelések
Ezt a filmet gyerekként kevésbé szerettem, mert nem volt meg vhs-en, így nem tudtam rongyosra nézni, kevésbé maradtak meg a poénok. Akkoriból csak a cikk-cakk vadászat rémlett. Aztán kamaszként, újabb Latabár korszakomat élve rájöttem, hogy ez a film sokkal mókásabb, mint emlékeztem. Most pedig megpróbálom felnőtt fejjel értékelni.
Latabár Kálmánt továbbra is fantasztikusnak tartom, egy olyan karakter, akit lehetetlenség utánozni. Aranyos a mellékes szerelmi szál, Egry Mária és Benkő Gyula kedves párost alkotnak.
Ezenkívül felfedeztem Gerő Mihály figuráját túl a tulipán-hehehén is ettől még a tulipán fogalom .
Igazi Latabáros, bohókás film kivétel nélkül szerethető mellékszereplőkkel.
Bolondos vígjáték a magyar film hőskorából. Mosolyt csalt a számra, de nekem egyszer elég volt.
Ennek a filmnek a dinamikus bolondozását jónéhány mai „pörgős” film is elirigyelhetné. A történet oda-vissza csavargatása, az előrevetített gegek, a kabaréjeleneteket idéző vicces fellépések könnyed kis játékot tálalnak. És ami fontos, éppen eltáncol a túljáték határán zseniális egyensúlyozással. Imádom Latabárt, de van egy-két jelenete, amikor számomra már túlzásba viszi a gesztikulálást. De itt nem. És ez nagyon jó.
Azért meg különösen szeretem, mert egyszerre két karaktert kapunk tőle, és bár elég karikaturisztikusra sikerül a „komoly” karaktere, ettől függetlenül hiteles a két különböző jellem megformálása.
A bolondokháza személyzete – és bentlakói – személyes kedvenceim.
Fergeteges, szórakoztató, inkább kabaré, mint romantikus vígjáték, de annak is kell nézni, és úgy imádható.
Népszerű idézetek
– Olvastam, hogy Bengáliában elejtett egy hatalmas tigrist. Na mesélje el, hogy történt!
– Háát az úgy volt kérem, hogy vittem az ölembe azt a dögöt, vittem, vittem, aztán amikor már nagyon nehéz volt, elejtettem.
– Hát nem fegyverrel ejtette el?
– Dehogynem, azt is elejtettem, kérem!
-Jöjjön csak ide! Leheljen csak rám!
Maga pityókás.
-Nem kérem, én János vagyok. Nem méltóztatik engem megismerni?
-Hogy áll a termés?
-A búza nagyon jól áll, a rozs az gyenge. Ámber lehet, hogy a rozs áll nagyon jól és a búza csenevész.
-Bocsánat, kedves öcsém, Te vagy az intéző?
-Hát persze.
-Gratulálok.
Szalma Dömötör, a főúr (Pirinek, a trafikoslánynak): A jegyek, szívecském! Darabja 1.20, a kettő együtt 3.60, a felit te fizeted, adj ide 2 pengőt és ne beszéljünk a dologról…