Dickensian (2015–2016) 81% 9★

Azt hinné az ember, hogy nem is létezik ilyen mértékű zsenialitás. Pedig… hű.

„Egy a sorozat rengeteg erőssége közül, hogy elsöprő erővel hat a nézőjére, de tényleg, felér egy intenzív érzelmi hullámvasúttal: húsz rész leforgása alatt szerelembe estem, de úgy igazából, elborzadtam az emberi aljasságtól, izgultam és undorodtam és sírtam, meg olykor nevettem Scrooge hihetetlen méreteket öltő sztoikus nyugalommal prezentált bunkóságán. Amikor pedig leperegtek az utolsó percek… nem maradtam magamra. Ez nem az a fajta sorozat amit leteszel, mikor végeztél vele, vagy meguntad (bár ezt nem is lehet megunni), nem az, ami igazán véget ér egy epizódzárással: egyrészt folytatódik a történet magukban a könyvekben, másrészt a gondolatok az ember fejében… azok nem szűnnek meg. A zárás olyan mértékben és annyi oldalról nézve tragikus, hogy az ember önkéntelenül is arra állítja az agyát, hogy keressen valami szebb megoldást, de hamar rá kell jöjjön, hogy ilyen nincs, és ez teszi a történetet valóssá. Különlegessé. Meg persze rettentő fájdalmassá, de valljuk be, az örömükben tapsikoló és fel-le ugrándozó karakterek ritkán hoznak közel egy történetet bárkihez – a real dráma az, ami mindenki lelki és agyi működését beindítja, már ha az illető nincs kőből. Én egészen biztosan nem vagyok, ennek köszönhetően kellően összetört ez az egész – ugyanakkor megérintett, és én innen tudom biztosra, hogy igazán jó volt. Na meg azért, mert ez egyszerűen tagadhatatlan. Erről pedig nagyon szeretnék többet mesélni…”

Teljes értékelésem és ajánlóm a sorozatról a blogomon olvasható: https://neverletmegobyviranna.blogspot.com/2019/08/soro…

Imádom! Nagyon ügyesen összehozták a különféle Dickens regények szereplőit egy történetbe, és érdekes látni az előzményeket, életüknek azt a szakaszát, ami a könyvekben utalások vagy visszaemlékezések szintjén szerepel.

Bucket felügyelő az egyik kedvenc karakterem a sorozatban, egy igazi Javert-i figura, csak emberibb, és épp ezért szimpatikusabb is. Tőle eltekintve a sorozat inkább a nők sorsára fókuszál, és a bár a férfiak fontos szerepet játszanak, én úgy éreztem, hogy vagy a női szereplők körül keringenek, mint a bolygók a Nap körül, vagy bábmesterként huzigatják a lány és asszony marionett bábuk madzagjait. De lehet, hogy nőként, ez csak az én interpretációm :)

Amit mindenképp kiemelnék az az emberi szenvedés. Sok modern sorozatnál az ember érzi, hogy minden probléma csak a nézőt akarja manipulálni, hogy kitartson a sorozat mellett epizódról epizódra. Ezek a problemák sokszor triviális apróságok, amiken az, aki nem egy üvegbura alatt nőtt fel, maximum csak gúnyosan elmosolyodik, tudva, hogy mire képes a való élet. Az ilyen sorozatokban a problémák jönnek, mennek, megoldódnak, és ta-daam, kapunk is egy gyors happy end-et. Na, Dickens nem ilyen író, és a sorozat sem ilyen sorozat. Lesz, akinek ideiglenes happy end jut osztályrészül, de a legtöbb szereplő nem lesz boldog, vagy ha most az is, már érzékeljük, hogy mögötte ellebeg a balsors árnya. A szereplők fájdalma és az emberek kicsinyes bűnei és gyengeségei megértéssel, de kendőzetlenül kerülnek bemutatásra.

Szerintem egy mestermű. Kár, hogy nincs több évad.

eddig nemrosz :) tetszik a hangulata