A történet egy tűzoltóról szól, aki egyike a csernobili likvidátoroknak.
Csernobil 1986 (2021) 42★
Képek 6
Szereposztás
Gyártó
Central Partnership Productions
Group of Companies Gpm Kit
Non-Stop Productions
Streaming
Netflix
Kedvencelte 2
Várólistára tette 31
Kiemelt értékelések
Nem volt olyan rossz film, a szereplők közül talán Alexey volt az egyetlen, aki szimpatikusabb volt, de a többiek annyira nem. A sztori az tetszett, érdekes volt, de azért lehetett volna egy kicsit jobb is. spoiler A szerelmi szálat kicsit feleslegesnek tartottam, nem igazán bontakozott ki, és a csaj végig irritált, a kisfiú aranyos volt, de az anyja pfff… Mintha maga se tudná eldönteni mit is akar igazán. Drámának viszont nem rossz, de még is hiányzott belőle az izgalom, és a feszültség, nekem egy kicsit kevés volt, ami volt benne…
Ismételten egy remek példa, hogy Oroszország hogyan magasztalja fel magát egy olyan katasztrófa után is, mint Csernobil.
Hihetetlen szánalom ez a film, kár, hogy nulla pontot nem lehet rá adni. Az egész nem más, mint népbutítás.
Nem rossz film ez, csak a helyén kell kezelni.
Mondom mindezt úgy, hogy abszolút szkeptikusan, sőt, inkább már negatívan ültem le eleve a képernyő elé. Azonban kellemeset csalódtam. Talán azért, mert olyan alacsonyra tettem azt a bizonyos lécet?
Semmiképp se hasonlítgassuk az HBO minisorozatához, fenoméjához, mert nem egy műfaj a kettő. Ez egy dráma, aminek jó alapot ad a csernobili katasztrófa, s ha már így alakult, valamilyen módon emléket állít neki. Viszont éppen ezért nem lesz minden helyzetben valósághű spoiler. Ellenben lesz túlzó, a szovjet érát helyenként idealizáló és persze érzelemdús! Erre pedig rápakol, éppen eléggé, az a rengeteg zenei aláfestés, ami miatt, hiába jelentettem ki, hogy hiteltelen számomra, azért remegett a kezem az izgalomtól.
Szóval megér egy misét! Vagy egy próbát!
Nagyon semmilyen lett ez a film… mivel ez után néztem újra a 2019-es sorozatot, ennek az értéke még lejjebb esett..
Nem volt jó film, sokkal többet vártam tőle. Először azt hittem, hogy ez az amerikai sorozat „ellenpólusa” lesz, de aztán nagyon hamar kiderült, hogy tutira nem. Ez még nem lett volna baj, de eléggé összevissza volt minden. Volt itt szerelmi szál és pici családi dráma, ami akár jó is lehetett volna, ha erre van kihegyezve a film. De ahhoz sajnos túl keveset kaptunk ebből, hogy ezt a szálat élvezni lehessen, és együtt izgulni, idegeskedni, félni, reménykedni a szereplőkkel. Ezt a szálat szakították meg időnként a reaktor körüli eseményekkel, ami pedig az igazán szép főszereplők mellett egy rettenetes világ, több olyan jelenettel, aminél inkább kicsit eltakartam a szemem (bár annyira durva nem volt, mint a sorozat egyes részei). Ez a szál sem volt rendesen kidolgozva, sőt, inkább zavaros volt. Ha nem láttam volna korábban a sorozatot, igencsak lestem volna, hogy mi van. Több olyan részlet felbukkant, ami a sorozatban máshogy volt vagy nem is szerepelt. Ez néhol zavart, máshol meg inkább érdekes lett így a kettő alkotás egymás mellett. A szereplők súlytalanok, nem is mindig világos, ki kicsoda. Mindenki olyan semmilyen és érdektelen volt. A motivációt nem lehetett érezni a tettek mögött. A főszereplő is inkább hősködőnek tűnt, mint hősnek. Kár mindezért, mert ez lehetett volna jó film is. Egyszer nézhető volt azért. Aki lightos Csernobil filmet akar nézni, annak viszont ajánlom.
Ez egy családi drámába ágyazott történelmi esemény. Csernobil csak egy helyszín, ami eladható. És semmi köze a sorozathoz, sem a politikához, sem egy országimázshoz.
A sztori főszereplője egy épp áthelyezés alatt álló férfi és a neki tetsző nő a gyerekével. Ezen a szálon húzódik végig a csernoboli katasztrófa, ami csak aprócska szerepet kap a filmben. A főszereplőnk részt vesz a víz leengedésében, és ennek az önfeláldozásnak a bemutatása adja az izgalmas hátteret.
De a katasztrófa miértjéről, politikai vonzatáról és utóhatásáról itt semmi nem kerül a filmbe, kicsi államkritikus hang van a hanyag tájékoztatás miatt. A sorozatban bemutatott titkolózás, párttehetetlenség és hozzá nem értés itt annyiban kap helyet, hogy kimondják, az eredeti építési terveket módosították, hogy olcsóbban kijöjjenek.
Szóval aki belekezd, az úgy nézze, mint egy sima katasztrófafilm, ahol a mentőegységek küzdelme a lényeg – lehetne akár a Pokoli torony orosz változata. Aki pedig több és tartalmasabb Csernobil sztorit keres, nézze a sorozatot.
DE! mindkét alkotás eltér a valóságtól, a búvárok 3-an voltak, nem önkéntesen vállalták a feladatot, és kettő még 2019-ben élt közülük. Azt gondolom, ez a 3 ember volt a világtörténelem egyik legnagyobb hőse!