Ljubov Andrejevna viharos életet hagyva maga mögött érkezik öt év után haza a családi kúriába, szeretett bátyja mellé, hogy újra megtalálja lelki békéjét. A harmónia azonban rövid ideig tart. A szeretett szülői ház, a családi birtok, a híres kert mára már megkopott fényében ragyog, sőt, egy… [tovább]
Cseresznyéskert (1979) 0★
Képek 6
Szereposztás
Várólistára tette 3
Népszerű idézetek
Londonna
– Ne legyünk úgy elragadtatva magunktól! Inkább dolgozzunk. […] Az emberiség halad. És egyre jobban tökéletesíti a képességeit. S ami ma még elérhetetlen a számára, azt valamikor mégis csak hatalmába keríti. De addig persze dolgozni kell. Mert csak így lehet elérni a célt. És teljes erővel segíteni kell azokat, akik az igazságot keresik. Nálunk Oroszországban nagyon kevesen dolgoznak. Annak az intelligenciának a túlnyomó többsége amelyet én ismerek, nem keres semmiféle igazságot. Nem csinál semmit. És egyelőre még nem is képes a munkára. Intelligenciának nevezi magát. De tegezi a cselédeket, és úgy bánik a parasztokkal, mint a barmokkal. A műveltségük felületes. Semmit komolyan el nem olvasnak. A tudományról csak beszélnek. A művészethez?… Semmi érzékük! Náluk mindenki filozofál, komoly képeket vág… Magasröptű témákról szaval, de közben nyugodtan nézi, hogy a munkások úgy táplálkoznak, mint az állat. Puszta földön hálnak. Harmincan-negyvenen egy szobában! Szennyben és bűzben, férgek közt, szemét közt. Erkölcsi rothadás közt! Minden szép szavunk és szónoklatunk csak arra jó, hogy magunkat is, s a többieket is becsapjuk! Vagy mutassák meg nekem, hol vannak a bölcsődéink, s olvasóköreink? Amelyekről annyit beszélnek! Csak a regényekben vannak meg! A valóságban hírük-hamvuk sincs. Csak a szemét van. Aljasság. Ázsiai viszonyok! Én félek a túlságosan komoly ábrázatoktól és a túlontúl mély értelmű diskurzusoktól. Nem szeretem őket. Hallgassunk inkább.
Londonna
– Legalább 200 esztendővel maradtunk el a fejlődés útjáról. Nálunk alig történik valamivel több a semminél. Nekünk semmi értéktöbbletünk nincs a múltunkkal szemben. Csak filozofálunk, panaszkodunk az unalom miatt és a pálinkát isszuk. Pedig a napnál is világosabb: ha csakugyan a jelen igazi és eleven életét akarjuk élni, akkor előbb le kell zárnunk, jóvá kell tennünk a múltat. Le kell vezekelnünk. És ezt csak kemény szenvedéssel, fáradhatatlan, megfeszített munkával érhetjük el.
