Cséplő Gyuri (1978) 77% 16★

Ha lehet, itt még erősebb a nézőben az értetlenség, mint A pártfogolt esetében: hogyan sikerült Schiffernek ilyen szinten kameraképes formában találnia és megmozgatnia a filmben szereplő kilátástalan, egyszerű, rossz sorsú embereket? Mennyire valóságos mindez, miként befolyásolta ezeket a még amatőr színésznek sem tekinthető szereplőket a kamera jelenléte? Manipuláció és mesterkélt valóságábrázolás ez, vagy kőkemény realitás?

A lényegre térvén, A pártfogolt átütő korkép-jellegét nagyon kedveltem, de a Cséplő Gyuri esetében nyilván a téma, a cigányság hetvenes évekbeli (és vélhetően azóta sem sokat, vagy maximum csak külsőségeiben változott) helyzetéről alkotott képriport a legfőbb kulcsmotívum. Az egyszerre nehezen elképzelhető, mégis valamiért ismerősnek ható putrilétből a pesti munkásszállók szürkeségébe vezető út fejlődés és megpróbáltatás egyszerre, út a civilizációba, jövőbe, a lehetőségek földjére, de egyúttal elszakadás is az otthon biztonságától – ami ugye, lehet putri, de akkor is otthon.
Gyuri története talán egy kicsit átélhetőbb, mint Kitka Jánosé. Beszédes, szavakba tudja önteni gondolatait, származásán kívül érezhetően nem küzd olyan típusú felderítetlen hátrányokkal, mint János. Ez a bizonyos beszédesség jellemző szinte minden szereplőre, Schiffer nagyon érdekes élethelyzeteket örökít meg, a kérdés ugye csak az továbbra is (mintegy a műfaj rákfenéje*), hogy mindez mennyire reális. Egy-egy jelenet egyébként itt is annyira vonzóan igaznak és intimnek hat, hogy lehetetlenség nem beleragadni a film hangulatába: a konyhai ebéd a munkásszállón a nagyotmondó öreggel egyenesen varázslatos. Mindazonáltal a film témája miatt természetesen súlyos és nyomasztó is, de az intimitása miatt nem elrettentő és felkavaró.

Nem igazán kérdés a film nagyszerűsége. Cséplő Gyuri ugyan röviddel a forgatás után, tragikusan fiatalon elhunyt, de Schiffer finoman szólva halhatatlanná tette őt. Ennek fényében tűnik különösnek, hogy példája és neve nem forog ma közszájon, nem tűzte soha senki alakját az integráció és az esélyegyenlőség, a felzárkóztatás zászlajára. Addig sem, amíg ideig-óráig, a látszat kedvéért lobogtak efféle zászlók.

*Ugyanezt tapasztalhattuk a sokkal művészibb, de ugyanilyen jól működő Fotográfiában is.