Csajkommandó (2002–2003) 75% 25★

Erről az animéről nem sokat tudtam azon kívül, hogy kedvenc seiyuum adja a hangját az egyik főszereplő lánynak, Lumiére-nek. Emellett egy barátnőm ajánlotta, hogy neki nagyon tetszett, így én is belevágtam. A spontán dolgok általában jól szoktak elsülni nálam, és ezúttal sem volt másként. Már úgy az ötödik rész környékén éreztem, hogy kedvenc lesz. A történet is nagyon megfogott, és ahogy haladtak az események, egyre fokozódott a feszültség. Meglepődtem, milyen irányba halad a cselekmény, de aztán jött egy éles csavar, és tátva maradt a szám. De akkor a szereplőkről: Éclair és Lumiére egyaránt rokonszenves karakterek, akiket hamar a szívünkbe zárunk. Az előbbi kissé meggondolatlan és szeles természetű, amolyan fejjel a falnak típus, de sokszor beválik ez a mentalitás. Lumiére csendesebb és megfontoltabb, de nem kevésbé elszánt, mint társnője. Ők ketten tökéletes csapatot alkotnak. A mondanivaló is ott gyökerezik a mélyben, mert ez az anime nem egyszerű csihipuhi, hanem komoly társadalomkritika az emberiségről, aki harcos természete miatt szépen rohan a vesztébe. Ezt Armbrust mondja ki a végén. Láthatjuk most is, hogy egyes emberek, akik már születésükkor előjgokkal rendelkeznek, fesőbbrendűeknek tartják magukat a többieknél, hatalmas egót és minimális könyörületet birtokolnak. Csak az számít nekik, hogy a hatalom a kezükben maradjon, nem érdekli őket, hány embert kell emiatt elpusztítaniuk vagy szolgasorba dönteniük. Éclair és Lumiére az igazság szószólói lesznek, aztán kitaszítottakká válnak, mikor megtagadnak egy olyan parancsot, mely igazságtalan, és az ártatlanok szenvednék kárát. Tetszett, hogy a harcok, melyek korábbi barátok, kollégák közt zajlanak, mennyi morális értéket közvetítenek, a becsület és méltóság mindegyik félnél megmarad. Ez pedig lehetővé teszi a konfliktusok későbbi tisztázását. Még ellenfelekként is tisztelik egymást. Akin kezdetben nehezen tudtam kiigazodni, az Eclipse volt, de sejtettem én, hogy jót akar, csak nem könnyű tartania magát, mert nagy rajta a nyomás. Örülök, hogy igazam lett, mert ő vált az egyik kedvencemmé. Ahogy néztem, a részek lazán indulnak, aztán hirtelen kiveszik belőlük a humor, és elsodródunk egy olyan állapothoz, ami már a drámát súrolja. Ám szerencsére csak megmártózik ebben a hangulatban az anime és Éclair, aztán visszatalál önmagához. Vígjáték nem lesz, ezt a téma sem engedi, de a depresszió elhalványul, átadja helyét a kalandnak és akciónak. Peregnek az események, és mindenkiről kiderül körülbelül a szöges ellentéte annak, ahogyan megismerjük őt. Ezt a kettősséget mindig is szerettem. Ha a jellemek fejlődnek, formálódnak az őket ért interakciók során. Itt pedig bőven tapasztalhatunk efféle alakulást. Éclair és Lumiére kapcsolata is nagyon szépen van ábrázolva, ahogyan kiállnak egymásért a végsőkig. Az opening és az ending egyaránt tetszett, ahogyan az animáció is. A zene végig együtt áramlik a történettel. Rengeteg érzelmet kapunk az anime nézése közben, hol mosolyra görbül a szánk, hol a könnyeinket nyeldessük. Én mindenképp ajánlom, egy kitűnően kidolgozott történet vaskos társadalomkrikikával fűszerezve.