Colectiv (2019) 85% 21★

A forradalom utáni Romániában nőttem fel. Az én generációmnak a Colectiv egy „vakuemlék”, én is pontosan tudom, hol voltam és mit csináltam, amikor megtudtam, hogy mi történt Bukarestben a Colectiv klubban. (a barátaim sikeres szakvizsgáját ünnepeltük épp kirándulással – egy lerobbant falusi kocsmában ittuk a kólát, amikor hallottuk a rádióban…)
Ezek a fiatalok, akik ott meghaltak, velem egykorúak, ha Bukarestben éltem volna, talán én is ott lettem volna a koncerten, mint ahogy rengeteg más hasonló eseményen jártam Kolozsváron. A klubnak nem volt tűzvédelmi engedélye, nem volt rendes vészkijárat, és amikor a koncert után lángra kapott a terem, ami ráadásul gyúlékony hangszigetelő anyaggal volt tapétázva, sokan nem jutottak el a kijáratig, hanem bennégtek a teremben, nagyon sokan pedig, akik sikerült kimeneküljenek, a román állam inkompetens, arrogáns hazudozása és a kritikán aluli állapotban levő kórházakban összeszedett nozokomiális fertőzések miatt haltak meg. Egyetemisták, IT-szakemberek, színészek, zenészek, bulizni, szórakozni vágyó, rockzenét hallgató fiatalok.
Az utána kezdődő tüntetéseket végigfagyoskodtuk az utcán… reménykedtünk, hogy most talán a technokratákkal változik valami… és most, öt év után, a Piatra Neamt-i tűzeset után megint az a helyzet, hogy Romániának egyetlen működőképes kórházi létesítménye sincs, ahol a nagyfokú égési sérüléseket el tudnák látni. A Piatra Neamt-i tűzben megsérült fiatal orvos szerencséje talán az, hogy a Colectiv-eset után a hatóságok nem merték ismét halogatni a külföldre szállítást, és ezért ő most Brüsszelben küzd a túlélésért.
Nem tudom igazán dokumentumfilmként értékelni – nekem, romániai fiatalként, hajdani román egészségügyben dolgozó szakemberként ez a húsomba vág, ez nekem nem film, hanem a megélt valóságom.
Amúgy maga a film az újságíró Cătălin Tolontan és a technokrata egészségügyi miniszter, Vlad Voiculescu alakjára fókuszál, és közben olyan dolgokat tár elénk, amitől hányingerünk támad, pedig igazából tudjuk, hogy mennyire velejéig korrupt az egészségügyi rendszer, de még így is arcul csap.
PS. Vlad Voiculescu jelenleg (2021 január) ismét az egészségügyi minisztérium vezetője. Én nagyon bízom benne, hogy ha most egy kicsit több időt kap, talán tud változtatni valamit a katasztrofális helyzeten…

Ezt a dokumentumfilmet első körben az oscar miatt néztem meg.
Szégyenszemre még soha nem láttam román filmet, így ekég komfortzónán kívülre esett rögtön egy dokumentumfilmmel kezdeni.
14 éves voltam akkor, amikor ez történt, így sajnos nem emlékszem erre a tragédiára, pedig biztos volt hazai visszhangja.
Nem találok olyan szavakat, amiket le tudnék írni a román egészségügyről -ezalapján a doku alapján- de ahogy elnézem, a filmben szereplő orvosok, újságírók, túlélők sem.
Egy tökélete példa, hogy a korrupció lényegében végtelen mennyiségű ember életének kioltásáért felelős és senki nem mer rámutatni egy emberre, hogy „igen, ő az, aki x ember haláláért felelős”.
El nem tudom képzelni, hogy mit élhetett át a koncert közönsége, milyen fájdalma lehetett annak a 27 embernek, akik a helyszínen életüket vesztette, illetve annak a 180 'túlélőnek' .
Borzalmas és kegyetlen valóság.

Kellően lefárasztja az ember agyát az, ha idegen nyelven néz egy filmet. Ebben az esetben viszont rátesz egy lapáttal az is, hogy az emberek idegen nyelven, egymás szavába vágva és gyorsan beszélnek. Általában hiába nézem felirattal, akkor sem szoktam mindig odanézni a szövegre – nyelvismeret növelése céljából –, de itt kénytelen voltam szinte végig olvasni.
Ebben a nyelvben az a „szép”, hogy nem lehet tudni, hogy van a mondat eleje és hol van a vége. A hangsúllyal nem stimmel valami a románoknál.
De, itt nem is a nyelvészettel kell foglalkoznunk, hanem magával a filmmel. A snittek eléggé ergyák voltak, a kameraállást sem kellett volna premier plánban használni mindig, mert így az ember kellemetlenül hátrébb dől, hogy a virtuálisan megerőszakolt személyes tere ne sérüljön.
Viszont, hogy pozitívat is említsek, a doku film ügyesen elegyítette a valós és a – hát mondjuk így – finoman megrendezett, reálisnak beállított helyzeteket.
Ha esetleg tévednék, bármelyik mondatommal is, akkor c'est la vie/mea culpa (mindenki válassza ki a neki tetszőt).