Öt lecke a valóság felszámolásáról (2022) 83% 25★

Mindenki nézze meg…
Ez folyik itt.
Forgatjuk a szemünket a média szó hallatán. Pedig a legjobban ezzel lehet irányítani az embereket. A média eszközeivel lehet a legjobban formálni véleményt, narratívát folytatni…

Tűpontos.

Hol élünk… ? Ijesztő… Esküszöm a műfajhoz odaillene a pszichológiai horror is.
A kormánymédiát ezek után csak szektaként fogom emlegetni.

Még a választások előtt láttam, akkor az volt a benyomásom, hogy kissé csapongó, sok témát akar egyszerre kivesézni, ezért végül mindegyiket csak érinti egy kicsit. Ráadásul a cím és a bombasztikus felütés (pár kiugrott köztévés most szólal meg először arról, hogy mit látott "bent") a magyar médiaviszonyok boncolgatását igéri és azt, hogy bemutatja: miként állítják elő a valóságot a média segítségével, vagy, hogy mi a különbség a szándékos, központosítva végrehajtott módszeres hírhamisítás (ahol nem csak az van, hogy egy-egy tényt így vagy úgy értelmeznek, hanem kitalált tényeket állítanak elő), és a politikailag talán elfogult, de alapvetően az igazságkeresés által motivált hírek, tényfeltárók között. Hogy e kettőt sokan nem tudják és nem akarják elválasztani egymástól, azt jól mutatja a széles körben elterjedt közhely, hogy mindenki és minden oldal ugyanúgy hazudik, ami óriási tévedés.

Ezek fontos kérdések, mert bár az életünket át meg átszövi a vizuális tartalmakkal való találkozás, a műfaj sajátosságairól, a politikai sebezhetőségéről, társadalmi szerepeiről kevesebb szó esik úgy általában (itt a filmes műfajjal elvileg foglalkozó snitten pl. a kihívások nagy része arról szól, hogy melyik színészt, sorozatot szeretjük vagy nem szeretjük), de sajnos ebben a filmben sem túl sok – így, példának okáért arról sem tudunk meg sokat, hogy a covid által megnyomorítottak szenvedéseiről szinte semmit nem érzékeltünk a független média kórházakból való kitiltása miatt, a mindennapi valóságunkat tehát – ha csak nem vagyunk közvetlenül érintettek, bár a hazugságokkal szembeni védelem még ekkor sem biztos – nem szabadon megéljük, hanem sok tekintetben előállítják nekünk. Az már csak hab a tortán, hogy mindez nem pusztán pártpolitikai kérdés, hiszen az információáramlás, a vizuális tartalmak ömlése alapvetően megváltozott az elmúlt évtizedekben és nem biztos, hogy előnyös módon. (**rendszerkritika intensifies**)

Ehelyett a filmben nagy hangsúlyt kapnak a klasszikus liberális problémák, pl. korrupció, ami érdekes lehet ugyan néhány városi szavazónak, de a többségnek túl absztrakt és jelentőségnélküli kérdések.

Régi adósságként néztem meg végre ezt a dokumentumfilmet. Már azt hittem, ejtettem, de aztán kiszellőzött belőlem a tavalyi 22-es választások következményekénti teljes elfordulás a magyar közélettől, és rezignált lemondássá párolódott. Ezért meglehetős távolságtartással néztem már az egészet. Nagyon szépen felépített film ez. Olyan erős állításokat tesznek egymás után, amiről egy józan halandó azt gondolná, jelentőségteljesek. Tényleg megindító látni, ahogy a fiatalokat felszippantotta és megrágta a közmédia. Sajnos a film okosabb, mint amennyire ügyes. Egyáltalán nem hatásvadász. Okosan elmondják, amit el kell. Stúdióból okítani nem egy igazán filmes megoldás. Nagyon keverednek is a megközelítések. A zárt térben való meséléstől a családlátogatásig minden van itt, ami ekkora terjedelemben nem előny. Örültem, hogy láthattam Luuk van Middelaart is (https://moly.hu/alkotok/luuk-van-middelaar). Ezek az állítások már rég nem képesek áthatolni a kikeményített páncélokon, de ettől még fontosak, noha a filmes koncepció kidolgozatlan is maradt.

Ahhoz képest, hogy a médiában dolgoznak/ismerik a csínját-bínját, nem lett valami jó szerintem. Nem is tudom egy átlag szavazó mennyit fog fel, felfog-e egyáltalán belőle valamit, sőt, végig nézi-e egyáltalán. :s De amúgy vannak benne jó dolgok…
Régebben néztem a Házon kívült, azt én jobban élveztem. Nézhetőbbre van az megcsinálva, mint ez.