Kedvencelte 1

Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

Netta88 

Tegnap fejeztem be az animét, így még nagyon friss az élmény, amivel nekiálltam megnézni a színdarabot, természetesen kicsit félve a legutóbbi zenés színdarab élményem után. Igazság szerint a legtöbb színészt már láttam más színdarabban, de csak Sana Hirokiról véltem azt, hogy tud is énekelni. A többieket vagy olyan szerepekben láttam, ahol nem kellett énekelniük vagy annyira nem voltak jók benne, bár utánanézve egész sokan szerepeltek már musicalben is. Mondjuk szerintem alig akad olyan színész, aki ne szerepelt volna a Tenimyu musicelek valamelyikében. xD Egyébként a Hokusait alakító Inagaki Seiyán meglepődtem, mert itt nagyon jó volt, a későbbi Visual Prisonban viszont annyira nem remekelt. Talán csak azért mert a rap jobban megy neki, mint a sima éneklés és a magas hangok, nem tudom, de meglepett. Talán mégis jöhet szerenádozni. x) Habár meg kell jegyeznem, először azt hittem, hogy playbackről mennek a dalok, egyrészt azért, mert az eredeti dalokat adták elő, másrészt csúszott is a hang a videón, de meghallgattam egy-két dalt, illetve később lehetett is hallani, hogy nem playback, hanem a színészek énekelnek. Legjobban a BAE-nél hallatszódott igazán, de jobban odafigyelve a többieknél is. Imádtam az Akyr-t, főleg Iorit és Hokusait, mondjuk az animében is ők voltak a kedvenceim a csapatból, sőt Iorit már az előtt kiszemeltem kedvencnek, mielőtt bármennyit is láttam volna az animéből, és bár Takeshi Naoki nem adta vissza azt az akcentust, amit az animében is hallhatunk, amikor Iori beszél, ennek ellenére imádtam, ahogy játszik, így is sikerült egy pluszt hozzá tennie a karakterhez. Inagaki Seiya pedig tökéletes Hokusai volt. Igazából a többi színészre sem lehet panaszkodni, mindannyian odatették magukat, teljesen jól hozták a karaktert, akinek a bőrébe bújtak. Kamikoshi Shonak még a hangja is ugyanolyan volt, mint az animebeli Reonak. Nála tényleg azt hittem playback az egész. xD Nem tudom, vagy tényleg ugyanolyan a hangja, vagy valami trükk a mikrofonnal, mindenesetre le a kalappal. Úgyhogy a színészi és zenei téren egyáltalán nem lehet panaszkodni. Igazából mondhatni másra sem, csak fura volt, hogy az animében kicsit másképp voltak az események, illetve az a rész, amikor Allen és Anne elmesélik Hajunnak a csapdareakcióik, majd Hajun is megnyílik nekik, ott kettévágták a jelenetet egy cozmez jelenettel, nyilván mert egy időben játszódtak, de nekem az úgy annyira nem tetszett, kicsit kizökkentett. Illetve szerintem a fényekkel játsszahattak volna jobban, hogy jobban megjelenítsék az illúziókat, ha már ez a lényege a fantom rapperségnek. Illetve a hang, ami csúszott, de erről igazán nem tehetnek. Ezeket leszámítva viszont tényleg nagyon jó előadás volt, látszott, hogy a színészek is beleélték magukat, hogy sokat gyakoroltak.


Hasonló filmek címkék alapján