Gyártó
Filharmónia Magyarország
Kiemelt értékelések
Zenei verseny témakörben az idei Bartók megmérettetés kapcsán már nagyjából kiírtam magam, és kényelmes lenne annyival letudni a Filharmónia Budapest csellóversenyét, hogy minden igaz erre az eseménysorozatra is, de sajnos ez nem teljesen így van. Javára kell írni, hogy az előadások színvonala hangsúlyosan magas volt szinte végig, ezt a zsűri is kiemelte, és érzékelni is lehetett – tehát aki csak műélvezeti szempontból ült le a közvetítések elé, az jól járhatott, szinte minden előadás képes volt gyönyörködtetni.
A megmérettetés menetét és folyamatát ennyire egyértelműen nem lehet már méltatni. A legnagyobb tüske épp tegnap este került a körmöm alá, az eredményhirdetés, a díjátadó és a gálakoncert ugyanis nem került közvetítésre. Lehetséges, hogy nem is tervezték ezt sugározni, ám a magam részéről magától értetődőnek gondoltam, hogy a verseny addigi folyamatának kicsúcsosodásaként ezt is az online közönség elé tárják. Nem hiszem, hogy a komolyzene kortárs jelentősége lenne akkora, hogy beleférjen ily módon túráztatni a kíváncsi nézőket.
A verseny úgymond dramaturgiája igen érdekesen alakult, a hosszú, háromnegyedórás első fordulók után a rövidre vágott középdöntők a kamarazenei környezetben katartikusak voltak, a döntő szimfonikus közege úgyszintén, és mint a Bartók verseny esetében, itt is nagyon szépen és látványosan elvált egymástól a versenyzők játékának minősége, zárójelbe téve az addig nagyon egységes színvonalat. A magyar indulók hiányára nem találtam magyarázatot, de nagyon furcsa volt haza „színek” nélküli zenei erőpróbát nézni.
Az online nézők lepattintása az utolsó esemény kapcsán nem tetszett, de egyébként kimondottan szórakoztató versenyhetet hozott össze a Filharmónia Budapest.
