Főhősünk Brian (angolul az agy anagrammája) épp az ágyában fekszik, mire véres párnája és nyaka sejtetni engedi, hogy valami különös dolog történt vele. A fürdőszobában téblábolva egyszer csak előbukkan Aylmer, a beszélő féreg, aki fajtáját tekintve egy galád ember-parazita. Brain nyakán lévő… [tovább]
Kedvencelte 3
Várólistára tette 8
Kiemelt értékelések
TLD
Elég avantgárd cucc, egy agyevő parazita kalandjain keresztül mesél függőségekről (nem csak a szűkebb értelemben vett drogokkkal, hanem emberekkel kapcsolatban) vagy a fausti alku problémáiról (valahol olvastam, hogy a rendezőre Goethe története nagy hatással volt).
Véresen komoly és szatirikus, az ezen elemek közti egyensúlyt pedig végig meg tudja tartani, ami mindenképpen a film bravúrja.
A „drogos” értelmezést erősíti egyrészt a film környezete és ideje (80-as évek Amerikája és a war on drugs), másrészt az a mód, ahogyan Elmer adagolja a dzsúszt (egy fecskendőtűre hasonlító csáppal), továbbá a rászokás stádiumai és az elvonási tünetek is hangsúlyosan megjelennek a vásznon.
„Elmer” elszabadulása érthető úgy, mint a drogok vagy a mindenható tudás demokratizálása és ennek a folyamatnak az ellentmondásai. A parazita korábbi gazdái, az idős házaspár valamiféle felső középosztálybeli, de legalábbis értelmiségi család tagjai lehetnek – az inspirációra használt „szörny” kiszabadul a kezeik közül, ez a társadalom szélesebb rétegeiben egyrészt pusztítást végez, másrészt megfosztja a felső osztályokat korábbi privilégiumuktól, ami erőtlenné, jelentéktelenné és üressé teszi az életüket, ők félhalottan, sápadtan próbálnak tovább létezni, s ha már spoiler.
A parazita egy igen YOLO/SWAG személyiség, nagyokat beszólogat, énekel, csupa mókát és kacagást ígér. Nincs külön célja, csak létezik, parazita voltából fakadóan létezése pedig csak valaki mással történő kapcsolatban képzelhető el. Ő nem csak drog, hanem egy bizonyos személyiség is, akihez csak az intimitás megsemmisítése árán lehet kapcsolódni. Persze a film jelentésvilága sokkal komplexebb annál, hogy csak a drog/toxikus kapcsolat keretében legyen elképzelhető. Az inspiráció és a földöntúli tudás megszerzésének hasonlóan elidegenítő hatása lehet.
Bizonyos részek szerintem kifejezetten nyomasztóak (ilyen egyébként az egész városi környezet, amelyen a Reagonomics hatásai érezhetők), így például az, amelyikben kontrasztba kerül egymással egy hajléktalan ember és főhősünk, miközben mindketten éppen függenek, csak az egyikük arcán még látszanak az emberi vonások.
Néhány jelenetről nem tudtam eldönteni, hogy zseni vagy túlzás/öncél, így a fake oral sex már kissé a határon táncolt, elvileg a forgatás során ennél az epizódnál többen tiltakozásképp kisétáltak. A befejezést kissé lezáratlannak éreztem.
