Várólistára tette 3
Kiemelt értékelések
Egy újabb „vidám” alkotáshoz volt szerencsém…
Nagyon lehúzós film, viszont a témája és a megközelítésmódja nagyon tetszett.
Adott két életunt ex-katona, némi PTSD-vel, akik pénzszállítóként tengetik unalmas és kilátástalan életüket és közben kakasviadalokra (ehh) és versíró szakkörre járnak, ahol az egyikükről kiderül, hogy nagyon nagy tehetség. Van-e kiút a fásult mindennapokból, érdemes-e törekedni a jobbra vagy ne is erőlködjünk és hagyjuk a francba az egészet?
Ami nem tetszett:
– Utálom a verseket, itt meg állandóan szavalgatnak, az egyik srác pedig állandóan rapet hallgat, amit szintén ki nem állhatok.
– Mindezt megfejelte a rendező egy baromi komótos történetmeséléssel. Ha kicsit jobb tempójú a film, több csillagot adok.
Ami tetszett:
– A keretes szerkezet, hogy pénzrablással és lövöldözéssel kezdődik és ugyanígy ér véget.
– Volt néhány WTF pillanat, ami totál a semmiből jött. spoiler
– A borzalmas környezet, ahol élnek (panelházas külső kerület, tele szemétlerakókkal) nagyon jól megágyazott ennek a melankolikus sztorinak.
– Hogy olyan figurákról derül ki, hogy van költői oldaluk, akikből nem nézné ki az ember.
Más: szinte minden snittben cigarettáznak… Mindenki. Mindenhol. Már szinte vártam, hogy a harci kakasok mikor gyújtanak rá!