Kedvencelte 2

Várólistára tette 29


Kiemelt értékelések

NaNa_88 

Nem egy nagy valami, de aranyos. Kicsit komolytalannak és műnek éreztem helyenként. De egyszer jó volt miközben tetvészkedtem.

sipiarpi 

Ryan „Deadpool” Reynolds két horror között bevállalt egy szerethető kis filmet, ahol kissé visszafogja magát a korábbi vígjátékaihoz képest, így még mondanivalóra is marad idő, szóval érdemes megnézni, ha gyúrsz a plecsniére.

Dinah 

Nekem nagyon bejött ez a film. Nem tzdik nem elérzékenyülni rajta. Több ilyen tanárra lenne szükség!

mazsolafa

Vannak ennél sokkal jobb életigenlő filmek.

StAngela

Be kell valljam, hogy a kiszámíthatósága ellenére nagyon tetszett. A színészi alakítással is meg voltam elégedve, bár Ryan Reynolds játéka csak a tanári szerepben volt jó, a gyógyíthatatlan beteget nem tudta sikeresen alakítani.
Könnyed, egyszer nézhető film volt. Mégis az egyik legalapvetőbb tanulsággal szolgált a néző számára: Minden perc fontos az életben, úgyhogy nem mindegy hogyan élsz!


Hasonló filmek címkék alapján