1340-et írunk. I. Juszuf szultán tudva, hogy Granada központú birodalmát hamarosan kiszorítja Európából a környező királyságok előrenyomulása, az Alhambra építtetésébe kezd, hogy fejlett civilizációjáról örök nyomot hagyjon. Ibn al-Hatib nagyvezír, aki egyben költő és korát jóval meghaladó… [tovább]
1340-et írunk. I. Juszuf szultán tudva, hogy Granada központú birodalmát hamarosan kiszorítja Európából a környező királyságok előrenyomulása, az Alhambra építtetésébe kezd, hogy fejlett civilizációjáról örök nyomot hagyjon. Ibn al-Hatib nagyvezír, aki egyben költő és korát jóval meghaladó polihisztor is, oroszlánrészt vállal a nagyratörő vállalkozás sikerre vitelében. Jelen dokumentumfilmünk fikciós elemekkel tarkítva ennek a, Naszrid-dinasztia által nagyra becsült, 1300 körül élt nagyvezírnek, filozófusnak, Ibn al-Hatibnak a mindennapjait kísérli meg rekonstruálni írásos történelmi emlékek nyomán. A film hiteles történelmi dokumentumok alapján visszarepít bennünket a múltba, hogy a Granada központú birodalom – s az abban kulcsszerephez jutó hatalmi szimbólum, az Alhambra – létrejöttének szemtanúi lehessünk. Granadában járunk, 1340-ben, a hidzsra szerinti 8., a katolikus naptár szerinti XIV. században. A Granadai Királyság az utolsó muszlim állam Európában: határai egyre szűkülnek. A Naszrid-dinasztia két szultánja úgy határoz, hogy emlékművet állít a még hatalma csúcsán járó, de már a hanyatlás jeleit mutató civilizációjának, szellemi teljesítményeinek, amelyeket az andalúziai tartózkodásuk 700 éve alatt bontakoztattak ki. Kihívás elé állítják mesterembereiket: készítsenek tökéletes műalkotást, méghozzá egy épületet, az Alhambra erődpalota formájában. Ibn al-Hatib, mai szóval élve „miniszterelnök”, filozófus, költő és orvos lesz a két szultán bizalmi embere e feladatnál. Nem pusztán szemtanúja lesz eme aranykornak, de kézjegyét ott találjuk a falakon. Ő lesz filmünk fiktív narrátora, akitől értesüléseket szerzünk az európai történelem ezen időszakának e fejezetéről. [bezár]
