Apró titkok (2006) 78% 89★

Nagyon ajánlom mindenkinek, aki szereti az orrbacsapós, elgondolkodtató filmeket, mert ez pont olyan, mélyen emberi és szomorú képet fest erről a világról.

Ez az idézet is eszembe jutott róla a mai emberek boldogtalanságáról:
„A nehéz gyerek boldogtalan. Örök harcban áll saját magával, ebből kifolyólag a világgal is.
A nehéz felnőtt ugyanebben a cipőben jár. Egy boldog embernek nem jut eszébe megzavarni egy gyűlést, vagy a háború mellett szónokolni, vagy négert lincselni. Egy boldog feleség nem zsörtölődik a férjével és a gyerekeivel. Egy boldog ember nem gyilkol és nem lop. Egy boldog munkáltató nem félemlíti meg az alkalmazottait.
Az összes bűntényt, az összes háborút vissza lehet vezetni a bo9ldogtalanságra. Ez a könyv azt kísérli meg bemutatni, hogy miből is fakad a boldogtalanság és hogyan képes tönkretenni emberi életeket, illetve, hogy miként lehet felnevelni nagy részben elkerüljék.”
http://moly.hu/konyvek/a-s-neill-summerhill

„A múltat nem változtathatjuk meg, a jövő viszont lehet más történet. És valahol az is elkezdődik.”
Sok valós problémát, élethelyzetet bontakoztat ki ez a pazar forgatókönyvvel, kiváló színészekkel prezentált történet. Előítéletek, vágyakozás, bűnbeesés, empátia.

Az élet mindig közbeszól…

Nyugodt kisvárosi légkör, már-már Született feleségekre emlékeztető pletykák, attitűdök és emberfajták. A modern Bovaryné meddig húzza a határokat? Az eddig nem túl sokat bizonyított jogász-jelölt bálkirály bohócsipkás kisfiával meddig marad csak vágyálom? A perverz, kiutált patkánymajom úszkálhat büntetlenül a gyerekmedencében? A leszerepelt zsaru visszatalál önmagához vagy továbbra is megafonon ébreszti a környék lakóit egy szép nyári éjjelen a győztes esti ligás focimeccs és néhány korsó sör után? Választ nem mindenre kapunk, arra viszont igen, hogy mennyire nem figyel egymásra sok ember, valamint, hogy a dolgok bizony változhatnak, ha van rá türelem és elhatározás. Apró titkok persze mindig maradnak a gardróbok mélyén….

Született feleségek egy kertvárosi játszótéren keresik, vagy inkább várják az amerikai szépséget, de csak a lelkileg már leginkább kiszipolyozott hölgy eléggé tettrekész, a többiek beérik a pletyka szinttel is. Kate Winslet akár a fantasztikus jelzőt is megkaphatná, bár karaktere elég visszafogott és ebből kifolyólag nem is Sarahként adja legerősebb szereplét, viszont a „kémiájuk” Patrick Wilsonnal nagyon jó, szépek együtt és valami szerelem-szerű tényleg látszik-érződik is; és Wilson is ügyes, még nem láttam árnyaltabb szerepekben. Jennifer Connelly tökéletesen operál a kis mellékszálán, akár csak Jackie Earle „Rorschach” Haley, aki remek casting (de kissé kiszámítható is, mint ahogy örök klasszikus antagonista).

Helyenként azért mindegyik karakternek akadtak szinte rajzfilmszerű megmozdulásai, amik kissé aláásták a kertvárosi miliő realizmusát, de Noah Emmerichnél szerintem a színészi játék is alulmaradt a többiekéhez képest, ami nagy kár, mert a történet kulcsfontosságú elemeit bízzák rá, de a fickó nálam ugyanazt a formát hozta, mint amikor Jim Carreyhez szaladgált söröző műhaverként a Truman Showban.

A történet egy finom tea illatához hasonlóan, idővel csak egyre kellemesebb amint belengi a teret, elfogyasztani is könnyű, de azért közben lehet merengeni az ízeken, a felhozott témákon és tanúzott tetteken, viszont a vége felé már langyossá válik. spoiler

Könnyű kapcsolódni a cselekményhez és a furcsán aranyos pár látványa is üdítő, na meg egy-két jelenet igazán ötletesen érdekesre, vagy éppen kínosan emlékezetesre lett komponálva. Egyébként a Tár (2022) után néztem meg ezt a filmet, mert ugyanaz az író-rendező és kíváncsi voltam mennyire lesz stílusazonos, és hát -mivel a Tár nagyon tetszett- lehet többet vártam ettől, de ez egyébként is sokkal előbb készült. És jó is ez, de valószínűleg nem nézem majd újra.

Gyakorlatilag az összes szereplőnek vannak kisebb-nagyobb titkai. Jónéhány emberi sorsról szól a film, mindegyikük életében változások következnek be, de nem tudjuk meg, végül hova jutnak el. És ez így van jól. Elgondolkodtató és lehangoló film.

Na ez is egy olyan film, amihez fel kellett nőnöm kicsit, hogy megértsem. Először 15 évesen láttam, és akkor egyformán idiótának tartottam kb. az összes szereplőt. Most kifejezetten élveztem. Nincs ítélkezés, nincs jó és rossz, csak életek vannak, ráadásul átlagemberek életei. Az egyetlen kivétel talán a pedofil férfi, őt azért átlagosnak nem mondanám, de az ő történetében is tetszett, hogy az anyjával való kapcsolatot állították a középpontba, nem pedig a saját szörnyűségeit. Jackie Earl Haley pedig nagyon jól játszott.
Az egyetlen, ami zavart, az a narráció. Minek kellett bele? De ha kellett is, nem lehetett volna magyar hangnak valaki kevésbé creepy-t találni? Sokkal jobb lett volna úgy a film.