Kedvencelte 3

Várólistára tette 43


Kiemelt értékelések

Coralie 

Úgy jött ki a lépés, hogy pont január 27-én kezdtem nézni, és méltó módon állított emléket a holokausztnak. Megismerhetjük a Frank család történetét, és azt, hogyan, milyen körülmények között írta meg Anne a naplóját. A minisorozat egyszerre szívszorító és felemelő, kegyetlen és mégis reményt adó. Miep és Jan csodálatos emberek lehettek, olyan sokat kockáztattak, de mégsem adták fel, nem választották a biztonságot mások élete helyett. Bel Powley annyira jó volt ebben a szerepben! De mindenki más is. Átérezhető volt a korszak félelmetes hangulata, az állandó veszélyhelyzet, a tragédia, szinte bekúszik a néző bőre alá is, főleg, amikor gyerekek sorsát mutatták. Mégsem megrázó élményként maradt meg bennem, hanem az emberi jóság, a bátorság és lelkierő példájaként. Napokig teljesen a hatása alatt voltam, igazán jól sikerült történelmi sorozat lett!

E_W

..Nem tudjuk, mi az oka, hogy valaki túléli, más meg nem. Csak annyit tehetünk, hogy minden nap jót cselekszünk. Csak ezt tudjuk befolyásolni."

Ez a néhány mondat tökéletesen összefoglalja a sorozat központi üzenetét. Keresem a szavakat, de nem találom. Kivételesen szép, megrázó alkotás. Teli van megható, emberi pillanatokkal, amelyek elgondolkodásra késztetik a nézőt. (Mi vajon miképp cselekedtünk volna az adott helyzetben?) A szereplők is egytől egyig szuperek.
Nálam 10/10.


Népszerű idézetek

Coralie 

Nem akarjuk elhinni, hogy az emberek gonoszak. Ettől egyszerre vagyunk jók, de sajnos ostobák is.

1. rész – Pilot

Hasonló filmek címkék alapján