Albínó aligátor (1996) 72% 6★

Mr. Spacey debütálása rendezőként. Hm. Hol is kezdjem?
Amit Mr. Spacey kifinomultságát és éleslátását jellemzi, amiért a film tetszett:

– Nem aprózta el. Egyfelől csak a filmhez készült egy külön produkciós cég. Ami ugyan nem szokatlan az álomgyári berkekben, de ez a comp. kizárólag ennek a filmnek a menedzselésével lett megbízva. Sem előtte, sem utána nem foglalkoztatták.
– Nem aprózta el – part 2. Ehhez a filmhez olyan Casting Directort választott, akinem tud melléfogni. Ha nem hisztek nekem, nézzétek meg:
David Rubin + IMDB: https://www.imdb.com/name/nm0748039/…
csak 37szer jelölték szakmai díjra, ebből (ha jól láttam) minimum kétszer Primetime Emmy. Pl. Big Little Lies, Tehetséges Mr. Ripley, Man in Black. Soroljam? :) Egyértelmű, hogy az ő szakmaisával nem lehet ezt a filmet totálisan bebukni. Spaceynek jó orra, vagy fogalmazzunk pontosabban: kiváló ismeretségei vannak a szakmában. David Rubinnal történő együttműködése az ékes példa erre a megállapításra.
– Színészfilm. Imádod őket nézni, szinte mindenkinek ismerni fogod az arcát. (Ez természetesen visszaüt, a negatívumait megtalálod lent).
– Van humora. Annak ellenére, hogy a sztori amúgy kőkemény és a szereplői egyáltalán nem viccelnek vagy lennének viccesek, mégis van benne egy vonal, ami azt sejteti, hogy a rendező és a forgatókönyvíró is díjazzák a fekete humort. Csíptem.
– Bogart posztere a falon sokat elárul Spacey látásmódjáról és azt hiszem, magáról a filmről, illetve annak hangulatáról is. Nem aljamunka. Ez az első képkockákon és az operatőri munkán is látszik.
– Nagyon nehéz egy színhelyen, szűkös kerekteken belül jól filmezni. Adott egy pincehelység és az egész film szinte egyetlen teremben van felvéve. Döbbenetesen jól oldották meg, hogy egyetlen képkockája sem unalmas. Hihetetlen számomra, hogy első rendezés eredményeként ilyen szuperül felvett produkciót sikerült filmre venni. Tehát, a nehézségek ellenére is szép, kifinomult és kiegyensúlyozott. (A szűk tér hátrányairól lentebb).

És akkor, amiért Mr. Spaceynek nem jár a dícséret részemről:
– Mortensen és Ulrich mi a jó büdös fenéért nem lett foglalkoztatva? Konkrétan leszerződteti a világ egyik legigényesebb (szakmailag) színészét, és utána a sarokba térdepelteti, háttal a nézőnek. Érzek itt némi szakmai féltékenységet is. Ulrich még fiatal itt, talán rá nem koncentrált teljes gőzzel, pedig ez a fickó is nagyon tud, ha kap megfelelő alapot. Érthetetlen, miért hagyta ki őket a show-ból.
– Sinise karakterére nem koncentrált kellőképp. A sztori szerint van egy antagonista (Law), van egy kétkedő (Dova) és van egy szentlélek (Milo). Az ő triumvirátusuk áll a középpontban, a cselekmény belőlük ered, a párbeszédek alapját a három karakter személyiségéből fakadó sajátosságok adják. Ezt figyelembe véve, Spacey legfőképp Dillonra koncentrál, aki élete (talán egyetlen) hiteles alakítását hozza, Fitchner meg elképesztő ijesztő figurává lesz (jó, hát nézzük meg a fizmiskáját, alapból creepy a fickó – imádom amúgy). És itt van Sinise aki megteremtené a cselekményben a szkepszist, Ő volna a dilemma origója. Ennek ellenére pont Sinise szorul háttérbe, s a film ezzel azt a téves sugallatot árasztja magából, hogy kétkedni, gondolkozni, erőszakot elutasítani nem kifizetődő. Én elhiszem, hogy Spacey szeretett volna igazi noir-t rendezni (értsd: az élet kegyetlen, sötét, mocskos, és depresszív), viszont, ehhez rossz forgatókönyvet választott. Sinise karaktere lenne a cselekmény mozgatórugója és a történet szempontjából hatalmas melléfogás a kispadra ültetni.
– Ahogy fent írtam: nem noir. Szeretne az lenni. Szinte érezni a kínlódás bűzét. Spacey az előző évben bújt (ha nem láttad a Közönséges Bűnözők című filmet a SPOILERT NE NYISD FEL!) spoiler bőrébe. Nyilván még mindig érezte a bőre alatt az árulás édeskés örömét. Az a karakter élete nagy szerepe. Vicces, igazi noir életérzés maga a film is. És ezt sajnos, megpróbálta leutánozni, nagyon, de nagyon esetlen módon. Itt is arra tudok tippelni, hogy nem jó forgatókönyvet választott: a könyv feszes, két színhelyes, inkább színházi darabként tudom elképzelni, mint noirként (bár a kettő ugye nem zárja ki egmyást). Nem tudja rendesen és főleg másként megvilágítani a pincét, a tér szűk, a mozgástér korlátozott, a kameraszög szintúgy, ezért rendezői eszközei is igen szűkre szabottak. Ha marad a jó öreg minimálnál és a nem véletlenül válogatott színészek 100%-ön történő pörgetésénél, óriási sikert aratott volna. Így csak látszik, hogy mindent egyszerre akart, és túl sokat markolt.

A filmet, a néhány napja elhunyt M. Emmett Walsh emlékének tiszteletére néztem meg. Nyugodjék békében!
Rövid, velős alakítást nyújt, karakterét csont nélkül hozta.

Én azt gondolom, hogy ha valamit megnézük a ’90-es évek filmjei közül, akkor legyen ez az egyik. Mert a kritikám ellenére is, az egyik legjobban megtervezett, igazán művészi igényességgel készült filmes próbálkozás ez. A színészek és Spacey látásmódja miatt feltétlenül ajánlom!