A kör (2014) 93% 3★

Igaz történetet feldolgozó féldokumentumfilm az ‘50-es, ‘60-as évek zürichi LMBTQ-életéről. Két főbb fókuszpontja van a történetnek: az egyik a Der Kreis (A Kör) nevű melegszervezet működésének és szomorú megszűnésének bemutatása, a másik pedig két férfi, a transzvesztita énekes Röbi Rapp és a kezdő tanár Ernst Ostertag love storyja.
Most az egyszer olyan megnyugtató volt a kikerülhetetlen “spoiler”: mivel az egész film visszaemlékezésekre épül, így az első percektől fogva tudjuk, hogy a két főszereplő, Ernst és Röbi a megpróbáltatások után és a továbbiak dacára is együtt maradnak, végül ők lesznek az első meleg pár, akik (70-en jócskán felül) házasságot kötnek Svájcban. Egyszerűen csak jó tudni, hogy van ilyen, és vannak helyek, ahol hagyják, hogy legyen ilyen, bárkinek, nem csak a hetero pároknak.
No de azért az ő történetük sem volt fáklyás menet, pláne nem az elején. Eszenyi Miklós Férfi a férfival, nő a nővel c. ismeretterjesztő könyvében így ír az akkori nemzetközi helyzetről: “Míg a háború alatt az USA-ban melegbárok, szórakozóhelyek működhettek, s a katonaságnál sem okozott gondot a dolog (…), 1950-ben már “homokos fogdákba“ zárták a katonákat, a hivatalnoki karban vizsgálatot indítottak a “romlott” és “erkölcstelen” magaviseletűek ellen. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság 1952-ben kiadott kézikönyve (…) szociopátiás személyiségzavarként írta le a homoszexualitást.
Ezzel egy időben Kanadában közel kilencezer homoszexuálisról vezetett listát a rendőrség, míg Nyugat-Németországban 1953 és 1965 között 38 ezer férfinak akadt dolga mássága miatt a törvénnyel.
(…) Franciaországban csak egyes hírességek (például Jean Marais színész vagy Jean Cocteau író) felett hunyt szemet a hatóság.
Egyes országokban hormonkezeléseknek vetették alá a melegeket, Norvégiában és Dániában kasztrációt alkalmaztak “gyógymódként.” “

Ehhez képest, a film alapján Svájcban már egy fokkal “jobb” volt a helyzet. Itt nem büntették, „csak” üldözték a melegeket. Mostanság rossz érzés belegondolni, hogy sötét, ablaktalan pincehelyiségben szerkesztették a Kreis magazinját, amit aztán semleges barna papírba csomagolva juttattak el az előfizetőkhöz – a német olvasókét előbb át kellett csempészni a határon. Láthatjuk azt is, hogy milyen veszélyes az, mikor a bűnbakgyártás kéz a kézben jár az áldozathibáztatással: mikor a hatóságok megelégelik a melegszervezet létezését, a médián keresztül megpróbálják ellenük hangolni a közvéleményt. spoiler

A szomorú eseményeket nézve mégis az a szép, hogy látjuk: végül mégis a béke és elfogadás felé vezetett az út. A film legszebb momentumai szerintem Röbi és Ernst közös interjúrészletei: megható látni, hogy míg az egyikük beszél, a másik milyen szeretettel és figyelemmel hallgatja. Nincs közbevágás, én jobban tudom, te nem emlékszel, hadd mondjam én, nincs csatározás. Ezt sugallja a film: béke van, és szeretet, és sokkal szebb lehetne a világ, ha minél több helyen lenne béke és szeretet – a magánéletben és a társadalomban egyaránt.

Az én kezem meg beleért a bilibe, úgyhogy most inkább abbahagyom. A filmet viszont érdemes megnézni, összességében lélekmelengető. :)

Ez a film zseniális! Nagyon érdekes, hogy kezelték a homoszexualitást a semleges Svájcban. És nagyon megható mint szerelmes film is. :)