Kedvencelte 3

Várólistára tette 26


Kiemelt értékelések

Ainsel 

Előítéletes vagyok, mert a török sorozatokról mindig a telenovellák ugranak be, amiket utálok. De a Love 101 után megfogadtam, hogy igenis odafigyelek a törökökre is, mert náluk is vannak gyöngyszemek. Hát így akadt meg a szemem ezen a sorozaton… Aztán hopp, egy nap alatt ledaráltam, mert nem bírtam abbahagyni, pedig hajnalban kellett kelnem :D Már az első pillanatban elvesztem, mert a Sahsut játszó színésznő, Serenay Sarikaya annyira szép, hogy nem bírtam nem bámulni. Végig, 8 részen át. Csoda, hogy a sztorira is tudtam koncentrálni :D Ráadásul a karakterét is szerettem, Sahsu egyáltalán nem az az elveszett, állandóan megmentésre szoruló, sikoltozó főhősnő. Persze párszor kiakad, és csinál marhaságokat is, amiktől fogtam a fejem, de alapjában véve egy nagyon talpraesett, intelligens,szerethető nő. Maran, a férfi főszereplőnk már nem tett rám ekkora benyomást, igazából az ő karaktere a tipikus Kiválasztott, akinek az a feladata, hogy beleszeressen Sahsuba, és védelmezze… még akkor is, ha ő maga amúgy egyáltalán nem akarja egyiket sem. A három tesóját viszont nagyon bírtam, dilis banda :)

A török folklórt egyáltalán nem ismerem, szóval Sahmaran legendája, és a kígyók népe nekem teljes újdonság volt, ami hatalmas plusz pont. Látványra is jól megcsinálták, pár helyen persze elég low budget (főleg a török gettó a rosszarcúnak szánt figurákkal, hát az szánalom volt), de a lényeg, vagyis a kígyók emberi és állati alakban is nagyon jól néztek ki. A hangulat is tökéletes volt, ahogy szép lassan átmentünk a hétköznapokból az egyre furább eseményekbe.

Ami viszont negatívum, az a vége. Vagyis hogy nincs vége, nincs lezárva, csak úgy lóg a levegőben. Ez a halálom, majdnem agyvérzést kaptam. Ha nem lesz 2. évad, biztos felrobbanok. Ne olvasd el a spoilert, ha nem akarod megtudni az összes csavart a végén :D
spoiler

A sorozat után kíváncsiságból utánanéztem Sahmaran legendájának. Ha valakit érdekel, itt olvashat róla, szerintem érdekes (Nem spoileres, mert a legendának több változata is létezik, a sorozat összeollózott párat, és elég sokat hozzá is tett):
https://turkinfo.hu/utazas/szellemi-kulturalis-oroksege…

Criala 

Úgy vagyok a török alkotásokkal, mint a brazil szappanoperákkal: nagy ívben kerülöm azokat. Nem tudom már, hogy milyen véletlen folytán akadtam bele ebbe a sorozatba, de az egyik legörvendetesebb találkozásom volt.

1. ÉVAD
Az első rész kicsit furcsa, ennek ellenére egyből megtaláltam a közös hullámhosszot a sorozattal és részről részre egyre jobban megszerettem és rajongtam. Nagyon kedveltem a szereplőket, remekül játszottak. Külön tetszett Mustafa Ugurlu (Davut) alakítása. Annyi minden rejtőzött a karakterében, amit nem engedhetett szabadon – elfojtott érzelmek, emlékek – és ezek ott voltak minden mozzanatában. És olyan érdekes, viharos és szomorú volt a kapcsolatuk Sahsu-val. Jó volt látni ennek a változását.

Kedvenc jelenet: 3.rész vége – azóta is többször újranéztem, a zenéje meg abszolút szerelem lett. *-* <333

2. ÉVAD
Nos, nem ilyen folytatásra számítottam. Pláne nem ilyen lezárásra. Az egész megdöbbentett, feldühített, elkeserített. Csalódtam, de közben meg lenyűgözött. Nem ilyen befejezésre számítottam és abszolút nem ilyenben reménykedtem, de emellett teljes mértékig megértem és elismerem a zsenialitását. spoiler
Nagyon más hangvételű volt, mint az első évad és míg az a két főszereplő egymásra találásáról szólt, ez az áldozatokról, küzdelemről, testvér harcról, belviszályról – a kígyófészek szétzilálásáról. Ez igen csak drámai hangvételűre sikeredett.
spoiler

Szeretem a mitológiával, mítoszokkal és legendákkal kapcsolatos dolgokat, Sahmaran-ról mégsem hallottam még soha. Félig kígyó asszonnyal már „találkoztam”, de eszembe se jutott utána nézni. De most már legalább tudom, hogy ki volt ő. :)
Köszönöm @Ainsel a linket, amit az értékelésedben megosztottál! :)

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Ainsel 

Sahsu: – Önmagunknak lenni azt jelenti, hogy azt csináljuk, ami éltet, érdekel, motivál minket. És hogy eggyé válunk önmagunkkal, az identitásunkkal, másokkal, a természettel. Mindennel harmóniába kerülünk.
Cihan: – A tanárnő már megtalálta önmagát?
Diba: – Erre én is kíváncsi vagyok. Tudja, hogy kicsoda valójában?
Sahsu: – Nem. Még mindig keresem. Az elmém nem mindig mondja el az igazat. De folyamatosan kérdezgetem magam. „Mi zajlik a fejemben, bennem? Ki vagyok valójában? Milyen ember vagyok?” Tehát nem menekülök. Vállalom a felelősséget. Nem játszom az áldozatot.

1. évad 3. rész – Ingatag egyensúly

Hasonló filmek címkék alapján