A Folded Wish (2020) 38

Snitt-díj-jelölt 2021

Egy ikerpár megpróbál ezer origami darut hajtogatni abban a reményben, hogy felépülnek egy halálos betegségből.

angol

Képek 3

Kedvencelte 3

Várólistára tette 16


Kiemelt értékelések

Valentine_Wiggin

Ez a rövidfilm igazából egyszerre két okból érintett meg. Egyrészt, maga a története nagyon szomorú, másrészt viszont nem tudtam nem gondolni arra, hogy tudom, melyik igaz történet inspirálhatta.
Pár éve voltam a Hiroshima-Nagasaki kiállításon, és talán a legfájóbb volt az a szoba, ahol a sugárbeteg kislány cukorkapapírból hajtogatott darui voltak, amiktől azt remélte, kívánhatja a gyógyulást. Az, ahogy ez a történet visszaidézte azt a valósat is, már simán eltörte a mécsest.

Haspók 

Oh, hogy ez milyen szomorú volt..szegény két kislány és hány másik…tönkretett életek ..
Az ember mióta megszületett mindent próbál tönkretenni.

Nihilchan 

Nagyon szép, körülbelül mindenki által ismert történet. Valamiért engem nem érintett meg, hiába szomorú.

Yuuko 

A daruhajtogatós sztorik után mindig sírhatnékom van… Ez után is…

Katyesz 

Ez egy nagyon kis szívbemarkoló történet két kislány küzdelméről.

Subika 

Nagyon szépen megoldották ezt a történetet .

Cendrillon0002

All-nighterezem,de közben pomodorozva írom az esszém, így a szünetbe pont belefért ez a kis rövidfilm. Egyszerre nagyon bájos,de közben kemény, főleg, hogy egyértelmű, ami ihlette. Az animáció nagyon szép és már az intro elég volt ahhoz,hogy elbőgjem magam.
Gyönyörű kisfilm, zsepit azért szükséges lehet használni hozzá.

S_Bíborka 

Nagyon aranyos. De ugyankkor nagyon szomorú is.

Képopera 

Szadako Szaszaki története új köntösben, nem kevésbé szívszorítóan.


Hasonló filmek címkék alapján