86 (86 1.) (2021–2021) 79% 16★

Mi is volt a bajom a 86-szel?
Elvileg ez egy mechás anime, ahol rassz alapján szelektálják az embereket, és aki nem fér bele a Köztársaság elveibe, azokat 86-osként deportálják és maguk helyett küldik őket harcba.
Ebből sok mindent ki lehetett volna hozni, de a cselekmény megragad azon a szinten, hogy az egyik osztagot és az őket irányító Mirizé vergődését nézhetjük.
Próbáltak egy elnyomó rendszert bemutatni, de Magnolia olyan szinten életképtelenül semmilyen, hogy arra szavak nincsenek. Mirizé rendszeresen kardoskodik a feletteseinél, barátainál, de igazán rajta kívül senkit nem érdekelnek a 86-osok.
Próbáltak drámát becsempészni, de nagyon enervált és rosszul van időzítve.
Egy karaktert sem tudtam megkedvelni, mert semmi jellemük nincs.
Mechás anime, de a csatajelenetek nagyon bénák.

Kicsit rosszul érzem magam a 6os miatt. Eddig kb semmilyen animének nem adtam 8nál rosszabbat… és ezt nézve erősnek tűnik azt mondani, hogy az eddig látottak közül ez a leggyengébb… de sajnos azt hiszem így van. Nem volt rossz az alapötlet, de valahogy egyáltalán nem kötött le. Voltak meghatónak szánt pillanatok, de még sem tudott igazán megérinteni… rengetegszer nyomogattam a telefonom közben, vannak részek amik kimaradtak, mert untam és nem figyeltem… kár érte, sokkal jobb is lehetett volna :(
spoiler

Talán a kedvenc fajta animém az, amelyiknek egy pontján már nem vagyok képes másra az érzelmi sokktól, mint ülni a képernyő előtt és azt ismételgetni (akár hangosan, akár magamban), hogy „miért? Miért ilyen kegyetlen ez a világ? Miért ilyen kegyetlen?”. Ez a mű teljesen ilyen reakciót váltott ki belőlem, bár nem feltétlenül ettől tetszett.
Amitől igazán szerettem, az az volt, hogy csodálatosan lehetett rajta sírni. Sokan nem tudják értékelni, mennyire jó dolog egy műn (legyen az zene, könyv, film vagy színdarab) sírni. Olyan igazán, amikor az embernek üvölteni lenne kedve, olyan mélyen „megsebezte” az adott alkotás. Ez nem feltétlenül csak szomorúságtól következhet be, lehet a kiváltó ok egy megható esemény vagy egy nagyon szép befejezés (nem a happy end-re gondolok, hanem azokra a befejezésekre, amikor minden a helyén van, mert mindennek úgy kellett történnie).
Itt nekem nem csak a vége hozta el ezeket az érzelmeket, hanem a csapat tagjainak egymáshoz való viszonya, pontosabban ezeknek a változása, ahogyan egyrte többen mennek el. Természetesen a leg „ilyenebb” pillanataimat Shin és a bátyja váltották ki belőlem, meg ugyebár nem elhanyagolható a ládika sem, na meg a részcímek. Az egyszavas címek az utolsó részekben nagyon nagy hatással voltak rám, pedig ritka, hogy érdekelne egy epizód címe. Itt azonban azt hiszem, elérték a céljukat, ugyanis valószínűleg még egy darabig ezek fognak csengeni a fülemben. Iko. Sayonara. Arigato. Iku yo.
Amit még imádok az ilyesmi disztópikus művekben, az az a gondolkodás, amivel nyugodtan nevetnek és élnek elfogadva a tényt, hogy holnap meghalnak, ahogy ma a társaik tették. Teljesen normális hangnemben viccelődnek, emlegetik halott társaikat, hogy mit tennének, ha ők is ott lennének, és nem is gondolnak rájuk úgy, mint halottakra. Nem hívnám ezt nemtörődömségnek; inkább színtiszta őrületnek nevezném, ami sugárzik minden mozdulatukból, és átitatja az egész sorozatot. Természetesen nem lehetne anélkül kibírni ezeket ezt az élethelyzetet, hogy meg ne őrülnének, szükség van erre a védelmi mechanizmusra, különben minden nap olyan fájdalomban részesülnének, amit huzamosabb ideig lehetetlen elviselni. Éppen ezért is érdekes, amikor egy olyan naiv és idealista ember, mint Lena közéjük keveredik, és ahogy őt is lassan átitatja ez az őrület.

A kivitelezésről annyit, hogy lenyűgöző munkát végeztek, az op-on kívül nagyon jó volt az összes soundtrack, a képi világ és az animáció (főleg az animáció) pedig valami zseniális. Általában a falra mászok a CGI-tól, azonban itt olyan igényesen volt kivitelezve (ügyeltek rá, hogy csak ritkán keverjék a 2D-sel, ha mégse tudták elkerülni, akkor is szépen megoldották), hogy teljesen elvesztem a csatajelenetekben. Olyan csodálatosak voltak, hogy az egyik legélvezhetőbb része lett az animének, ami már alapból is kimondottan jó.
Az egyetlen, ami nem igazán nyűgözött le, az a világfelépítés és történelem volt, bár az nyilvánvaló, hogy nem erre fektették a hangsúlyt. Egy kicsit még szívesen hallottam volna róla, hogy legalább megértsük a harc indokát, vagy… igazából bármit.

Összességiben nézni elképesztően jó volt (főleg, amikor beindult a cselekmény), de lehetséges, hogy kicsit túlértékelem, mivel engem bármi levesz a lábamról, ami elég nagy hatást tud gyakorolni rám, most fejeztem be, még benne vagyok, ezért adok rá most még 10 csillagot. Simán lehet, hogy valamelyik nap visszagondolok rá kicsit tisztább fejjel, és átcsillagozom, mert rájövök, hogy „nem is volt ez azért annyira jó”, de az élményt mindenesetre nagyon köszönöm, ahogyan az elkövetkezendő egy napnyi gondolkodási időszakot is, amit azzal fogok tölteni, hogy felfogom és kielemzem magamban a történteket.

8-ik rész közben abbahagyva.