Kedvencelte 2

Várólistára tette 19


Kiemelt értékelések

ivett_hosszu

Pedig kezdtem reménykedni, hogy végre kapunk valami értelmes lezárást a dugáson kívül, de amit kaptunk: Laura a tökéletes fogalom a k*rvára, és megint túl lett tolva a semmitmondás meg a zene, ráadásul a vége is WTF?!, értékhelhetetlen :(

STVN 

Összességében: agyonhypeolt, túlértékelt, gyenge limonádé, cukor nélkül, elsózva.

N1011

Talán rosszabb, mint a 2.rész, az legalább valamilyen szinten be van fejezve ezzel ellentétbe.

Szencsike 

Az hinné az egyszeri néző, hogy Laurának van annyi esze, hogy az előző részben történek után elrobog a naplementébe az új láv-lávval, Nachoval, de nem. Visszatért az aranykalitkába szexbabát játszani. Igaz a Paradicsomban egyre gyűlnek a viharfelők, és talán (!) úgy tűnik, hogy Laurának lesz egy kis esze, és végre otthagyja a maffiózó férjét. Teljesen másképp viselkedik vele, mint Nachoval, illetve teljesen másképp viselkedik Laura önmagaként, amikor egyedül van. Szóval, ja egy terapeuta degeszre kereshetné magát ezen a nőn és a pasijain. És függővég b+, hogy a néző gondolja tovább vajon a szerencsétlen nő szexjátékként vagy igazi nőként éli majd tovább az életét…

S_Bíborka 

Hát ez kész. Komolyan. Mi volt ez? XD Massimo hogy lehet olyan ostoba, hogy felvesz úgy valakit, hogy nem néz utána a hátterének?? Laura? Pf… A végére ő se lett jobb mint a férje. Hogy a francba lehet az, hogy az ikertestvér, akit csak válbalőttek meghalt, de Laura, akinek konkrétan átlőtték a hasát, túlélte. Kész röhej. És a vége? 2 órából nem tudtak volna összehozni, egy normális lezárást????


Hasonló filmek címkék alapján