Kedvenc

Theana 

Egy nap alatt ledaráltam, de őszintén szólva nem azért, mert annyira tetszett. Legalábbis az eleje, mert amíg tényleg a „business proposal”-ről volt szó, addig nagyokat röhögtem és volt benne spiritusz, dilis volt, és ezzel kicsit eltért a többi romcomtól (nem hiába ilyen népszerű a Rachel-Samantha jelenet, mert az a legviccesebb jelenet a sorozatban, de ez sajnos az első epizódban történik). Ezután már csak azt vártam, hogy visszatérjen a kezdeti lendület, mert amikor kezdtek rátalálni egymásra, nekem kissé laposodni kezdett a cselekmény és sokkal jobban kezdett érdekelni a másodpárosunk, akiknek szintén bonyolódott a kapcsolatuk, mégis érdekesebbek voltak számomra. Egyrészt, mert nem jött be a rongyrázás, amit férfifőszereplőnk állandóan bevetett, ez egyszer-kétszer még vicces volt, elment, de utána már sok volt. Ugyanazokat a köröket futották végig, mint amit temérdek más romcom is, és bár több klisé jól működött és eladható volt (a hajókázós rész határeset, de ahogy Kang Tae Moo kimagyarázza és bocsánatot kér, azzal elég jól rendezik a szálat), a sorozat második részében zavart, mert már annyiszor láttam máshol. Ugyanakkor életszerűbbnek is találtam a másodpárosunk szálát, mint a chaebol fiú-normál (?) lány vonalát. Vártam, hogy visszatér majd Ha Ri dilis énje az első rész után is, de ahogy szép lassan rendeződni kezdtek a dolgok, le is nyugodott a sztori. Shin Ha Ri egyébként egy nagyon jó karakter, lélektanilag elég jól felépítették, mint ahogy Kang Tae Moo-t is, emiatt nagy, nagy piros pont. Harabojit jobban imádtam, mint bárkit a sorozatban, akkora, akkora forma, ahogy arcmaszkban, pizsamában ül a kedvenc sorozata előtt és beszél a képernyőnek. :')
Elfogyott a lendület, ami a vakrandi alatt és után kialakult, szerintem azért, mert nem volt elég eredeti a folytatás, pedig az eleje olyan jól indult… https://www.youtube.com/watch…

Röfipingvin 

Nagyon sajnálom, hogy így elfáradt ez a sorozat a végére. Mert elfáradt, ezen nincs mit szépíteni. De összességében mindenképpen jó, és egyszer érdemes megnézni!

szilvamag

Minden részt irtózatosan vártam. Talán az utolsó kettőnél már picit elfáradt a történet, de az a sok-sok érzelem és ki nem mondott szó, a gyönyörű zene, és a történet rendkívül lassú sodrása, mindvégig teljesen elvarázsolt.

szilvamag

Szeretem a bosszúállós történeteket, és ez annyira tetszett, hogy egyszerre néztem végig az egészet. Képtelen voltam abbahagyni.
Sajnos a vége azzal, hogy nem lett lezárva és majd csak a 2. évadban derül ki, hogy Moon Dongnak sikerül-e a terve, persze mellbe vágott.
Ajjjmár, most tényleg márciusig kell várom rá, hogy mindez kiderüljön?

Shad 

Én ennek imádtam minden percét ♥ Az első rész kilóra megvett magának:) Alapból azt hittem valami olyasmi lesz, mint a Tears of Fire, ami ugye a tűzoltók mindennapjait mutatja be inkább amolyan doku szerűen. Noh ez abszolút nem… Vígjáték, krimi, tűzoltás, nyomozás, leheletnyi romantika… tökéletes elegy:) Itt van egy rendőrünk, egy tűzoltónk és egy mentősünk. Mindegyik a legjobb a maga nemében. Alapvetően olyan eseteket mutatnak be, amikor összevont ügyek vannak. Ahol mindhárom csapat egyszerre kell. Az ügyek érdekesek, de az ami ennek a sorozatnak a sava borsa a karakterek. Jin Ho Gae tényleg mint egy veszett kutya, ha ráharap áldozatára (néha szó szerint is:DDD) nem ereszti, de olyan stílusban és olyan ésszel hogy csak imádni lehet. Bulldozer (Bong Do Jin) mindent tud a tüzekről, okos, karakán, talpig férfi és kettejük bromance-t állandó rivalizálását tényleg öröm nézni:) Főhősnőnk mentős, érző szívű, de bátor, egyenes, amikor kell háttérben marad, nem hősködik. A hármasuk egyetlen hátránya a szerelmi háromszög>< de szerencsére abszolút nem a romantikára hajaz a sorozat. Emellett a mellékszereplők is nagyon jók:) Kang Ki Doong zabálni való , de a tűzoltóság emberei, a laborosok, kórházi csapat iszonyat jó színészeket sikerült összerakni. Az első évad egy iszonyatos gigászi függő véggel zárul, úgyhogy most rághatom a kefét Júliusig:P elméletileg akkor jön a második évad, de csillogó szemmel alig várom komolyan mondom… (ha nem fejezik be Koreában a sorozatok kettészabdalását tényleg szükség lesz egy új billentyűzetre és monitorra…)

Shad 
Az egydolláros ügyvéd (2022–2022)
One Dollar Lawyer / One Thousand Won Lawyer · 천원짜리 변호사 (Cheonwonjjari Byeonhosa)
Karakterposzter – Nam Goong Minegyéb kép

Kapcsolódó művészek: Nam Goong Min

Shad 

Oké, tehát le kell szögeznem nem láttam az eredetit, így nincs viszonyítási alapom. Így gondtalanul tudtam élvezni az egészet.Jang Dong Gun és Park Hyung Shik pedig olyan bromance-t rittyentett össze nekünk, hogy csak imádni lehetett a kettősüket :) Az ügyek érdekesek volta, ahogy az érdekek ütköztek és hogy néha egy kis emberséggel mennyivel más végkimenetele lehet egy-egy ügynek. Imádtam Choi és a titkárnője kapcsolatát, de igazából az összes karaktert kedveltem, bár a pletykafészkünket sokszor megképeltem volna, de végül ő is megemberesedett:P Zenéjét is szerettem és ezek az öltönyök…két férfi egyedünkre öntötték az összeset:) A végével bár elégedett vagyok, de azért két pici pontban hiányérzetem maradt:) de kit érdekel, még pár évadon keresztül elnézegettem volna ennek a kettőnek a huza-vonáját ♥

Shad 

Az eleje nem igazán fogott meg, de talán a 3.-4. rész környékén beszippantott és bár nem terveztem megnézni a második évadot, de csak belekezdtem:)
Nagyon érdekes témákat feszeget, nagyon is napjaink tudományos problémáira mutat rá. Legtöbbször, hogy egy tényleg jóindulatúnak indult kutatást, hogy lehet sötét dolgokra használni. Hol van a moralitás határa? meddig elfogadott valami és mikortól mondjuk azt, hogy ez már elfogadhatatlan? Mondjuk sokat segített a sorozat dinamikáján a hármasunk, de főleg Kohhi és a dokicsaj párosa.
Kinek? tudommányos sorozat, sok a magyarázat. Bepillantást enged rengeteg jelenleg akutális kutatásba, és bár mindig elmagyarázzák „emberi nyelven is”, hisz Hasebe laikus , mint mi, azért oda kell figyelni. Az elején nagyon zavart, hogy Kohhi csak úgy megvilágosodott és bár utólag mindig mindent elmagyarázott: nekem, mint nézőnek esélyem sem volt összerakni a képet a kapott információkból:) viszont, mikor ezt elengedtem egyre jobban és jobban tetszett:) Úgyhogy mindenképp egy jobb darab :)

1 hozzászólás
Theana 

Érdekes lezárása lett a filmnek a címet tekintve, kissé keserű szájízzel fejeztem be. Nem is igazán az fogott meg, ahogyan felvették és összevágták, hanem ahogy felépült a film és felsorakoztatott néhány ideológiai szempontot, és elsősorban azt vettem észre, hogy Kimet és Seo-t állítja szembe egymással. Zseniális az a jelenet Kim és Seo között, amikor Kim azt állítja, hogy az emberek helyezték őt ilyen magas pozícióba és miattuk nyert el sikereket, mire Seo visszakérdez, hogy milyen emberek. Ugyanis a kampánystáb befolyásolta az eseményeket (hívhatjuk médiának is). Közvetetten tényleg a nép juttatta őt fel a csúcsra, de a gyakorlatban a kampánystáb Seo vezetésével terelgette őket. Ezért is tetszett Kim és Seo dinamikája, mert Kim egy idealistább, egy szempontból naiv személyiség, míg Seo kőkemény realista, borzasztóan gyakorlatias és ambiciózus. Szokták mondani, hogy a hatalom megront. De a hatalom eszköz, és itt is jól látszik, hogy a túlzott becsvágy vezérelte Seo-t, amiért nem tudott sikerrel járni. És alapvetően személyes vélemény, de azért, mert képes lett volna bármilyen eszközt felhasználni a nyeréshez. Egy jobb világot nem lehet csalással kialakítani. Mindig ugyanoda térünk vissza.