Kedvencelte 3

Várólistára tette 4


Kiemelt értékelések

Nihilchan 

Ez a kedvenc évadom, ebben megkaptam mindent, amit eddig hiányoltam! Louise és Saito továbbra is ették egymás idegeit, de mintha kicsit megkomolyodtak volna ők is és a történet is, kevésbé volt mellcentrikus. Volt akció, sírva-sírós dráma és természetesen sok boldog pillanat. Az új szereplők behozatalát mondjuk nem feltétlenül éreztem szükségesnek és néha sok volt Saito háreme is, de Siesta kifejezetten szerethető lett számomra a végére, pedig kezdett nagyon irritálni.
Minden hibájával együtt bájos anime volt, hiányozni fog az állandó hisztériájuk.

K_A_Hikari

Legyen kedves megerősíteni/megcáfolni, ha van még valaki, aki látta az anime összes évadát, de én nagyon úgy éreztem, a 4. évad végére bizony elég rendesen kifulladt, és már ezt a 12 részt se volt egyszerű a készítőknek „tartalommal” megtölteni.
De talán végre kevesebb benne a perverzkedés, igaz erre cirka… 36 (?) részt kellett várni.
A vége szépre sikerült, szeretem a happy endet :)

3 hozzászólás

Hasonló filmek címkék alapján