1945 és 1962 között több mint 235 ezer amerikai sorkatonán, nőkön és gyermekeken végeztek atomtesztet. Az USA kormányának kísérleti nukleáris robbantásai után harminc évvel egy orvos szembekerül múltjával és kénytelen rájönni arra, hogy nem tarthatja tovább titokban azokat az utóhatásokat,… [tovább]
Várólistára tette 3
Kiemelt értékelések
Serge_and_Boots
Megint a szokásos „tévéfilm többre vagy jobbra érdemes színészekkel, akik végül mégis mintha az égig húznák a produkció színvonalát”, és tényleg: bár minden képkocka szinte – most már – pixelről pixelre a film korát és az általa megcélzott médium jellegzetes szájízét tükrözi vissza, a Végzetes utóhatás szórakoztató, megdöbbentő és kulcspillanataiban művészeti értelemben is nagyon találó.
Mondjuk ezzel az atombomba/sugárzás/kísérleti alanyokká silányított ártatlan emberek témával nem is nagyon lőhettek volna mellé, sőt, ilyen téren a film bőven fölülmúlja még Nolan Oppenheimerének jelentőségét és érdemi mondanivalóját is. Bár nincs kiugróan látványos része, a finom részletekben rejtőzik az ereje: a bemutatott ötvenes évek életérzés lenyűgöző, nem hivalkodó, de amennyire egy akkor és ott sosem élt, de a korszak iránt érdeklődő néző meg tudja ítélni, hitelesnek ható setting épült fel. Martin Sheen és Emilio Estevez ugyanazon karakter idős és fiatalkori megjelenítőjeként természetesen telitalálat, hisz mindketten birtokolják azt a nagyon erős karizmát, ami minden disznósága ellenére Charlie Sheent is a felszínen tartotta három évtizeden át – és hát jó színészek is, ezt azért húzzuk alá. Nem meglepő, hanem hozzájuk nagyon jól idomuló társ Lea Thompson. Nem tudom, ő pontosan miért nem került soha a hollywoodi első vonalba, de bőven több lehetőség volt benne színészként, mint amennyit végül kisajtolt belőle az iparág.
A film zenéjét Peter Bernstein szerezte, és kimondottan ügyesen ragadta benne meg a sugárzás által mindenkiben felébredő rettegést és szorító félelmet. Hasonlóképpen ügyes és praktikus az operatőri munka és a rendezés – nincs bennük feltűnő szépség, de számítógépes animációk híján is tökéletesen el tudják hitetni a nézővel, hogy a főhősök közelében kétnaponta robbantanak fel egy-egy atombombát, az utolsó ilyen típusú jelenetnél pedig mi magunk is jókorákat markolászunk majd a fotelünk karfáján. Talán a film lezárása lehetett volna tartalmasabb, de a Dr. Strangelove-ra rímelő montázs is finoman szólva hatásos.
Ez egy igazán jó film! Tévémozi, de a téma, az intelligens kivitelezés és a remek stáb együtt kihozza belőle a maximumot, hacsak nem kicsit többet is. Merem ajánlani!
Carmilla
Az jó ötlet volt, hogy az orvos fiatalkori alakját a színész fia játszotta, de maga a film egyébként nem egy nagy durranás… A legerősebb jelenetek: a filmvetítés ("malőr" a kísérleti malacokkal), és persze az a bizonyos robbantás, mikor szembesülnek vele, hogy nincs lövészárok kiásva…
