Vak Szerelem (2020–) 68

Nick és Vanessa Lachey a házigazdái ennek a társadalomi kisérletnek, melyben férfiak és nők keresik a szerelmet majd eljegyzik egymást, mielőtt találkoznának.

angol
angol
angol

Képek 3

Szereposztás

Vanessa LacheyMűsorvezető
Nick LacheyMűsorvezető

Kedvencelte 8

Várólistára tette 40


Kiemelt értékelések

Dombi_Petra

Érdekes kísérlet volt. Voltak benne izgalmas részek, beszélgetések is. Gyorsan haladtak az események, nem tették vontatottá a sorozatot. A lánykérések utáni események tetszettek, az esküvők is egész jók voltak. A 11. rész tetszett egyébként a legjobban, jó volt a szereplők 1 éves tapsztalatait meghallgarni

Ascyra 

Most már azt hiszem, hogy joggal írhatok véleményt, hiszen gyorsan, egymás után pörgetem ki a részeket. Azt is be kell vallanom, hogy a harmadik-negyedik évadban már nagyon sok részbe bele kellett nyúlnom, hogy áttekerjem, átugorjam a kliséket.
Aki először nézi ezt a sorit, annak a 6. évad megtekintését ajánlom először, mert talán az lett a legkiforrottabb. Sajnálatos módon az első évadok rendkívül felszínesek, érzelmet nem, amerikai bullshitelést annál többet tartalmaznak és nagyon ráültek a valóságshow vonalra, pedig minden erejükkel próbálják elhitetni, hogy márpedig itt „szerelemtalálás” megy.
Szóval, ha még nem tettétek, kezdjétek a 6. évaddal.
Egyebekben rendkívül amerikai, és már az angolom sem fejlődik tőle – szó szerint mindenkinek ugyanaz dől a szájából, a „just like”, „ummmm” kifejezésektől meg már hányok, csakúgy ahogy az affektáló, roppant egyforma emberektől is.
Szóval, ne nézzétek úgy, mint én, inkább kis adagokban, mert képes gyomorrontást okozni.
És még egy dolog, inkább nézzétek meg az európai változatát, a Vak Szerelem – Svédországot. Az már jóval valóságosabb, emberibb, emberközelibb, empatikusabb, intelligensebb. Sorry, sznob leszek, de mi európaiak ilyenek vagyunk az amcsikhoz képest. :)

viky0222

Én ezt nevezem az első lockdown mélypontjának. :D Más ötletem nincs, hogy mégis miért vettem rá magam. Tulajdonképpen maga a kísérlet érdekes és jó ötlet, de azért nem éppen a Netflix legjobb műsora. Volt benne egy-két olyan ember, akiktől a falat tudtam volna kaparni, elég idegesítőek voltak. Nekem amúgy is furcsa, hogy ennyi idő után összeházasodj valakivel. Tudom, hogy ez volt a kísérlet, meg az ötlet érdekes, de akkor sem tudom megérteni. Az utolsó résznek örültem, jó volt őket egy év távlatából látni, hogy mi történt, hogy látják a kísérletet.

bubimentesvíz 

Hogy az esküvőkön mennyi könnycseppet morzsoltam el, nagyon tetszett ez a kísérlet.

Baranyi_Nagy_Betti 

Érdekes kísérlet volt, hogy vajon végig tudom-e nézni? :D Sikerült… de nem voltam elragadtatva… az első évadban is voltak elpárolgó emberek, akik kb statiszta szinten voltak benne. Ami feltűnt, hogy mindenki szép. Nem mindenki meghökkentő agyeldobósan szép, de szépek voltak, tehát így könnyű azért vakon lenni, hogy egy szép ember vár rád… na mindegy, úgy voltam, hogy ne legyek már ilyen felületes. :D A párok összetétele vegyes volt nagyon ami már alapból hordozott drámát, nagyon ellentétesek is összejöttek így és olyanok is akik kényszer miatt, mert akivel eredetileg akartak azzal nem jöttek össze. Néhol bénának éreztem, az biztos, hogy ahogy haladt a műsor kibukott, hogy nem ismerik egyébként egymást, a másik, hogy amikor rájöttek, hogy ezt nem kellene hangoztatni, akkor azt mondták, hogy annyira nem ismerik még egymást vagy, hogy nem ilyennek ismertem meg a kapszulában… :D :D
A második évad rossz volt és ott esett le, hogy valószínűleg meg van adva, hogy nem lehet a kapszulában olyan kérdést feltenni, amire a külsőre vonatkozik, mert itt volt egy koma aki ilyen kérdéseket tett fel és teljesen ki voltak akadva, hogy ezt miért teszi. Itt már próbáltak ügyelni arra, hogy vegyesebb legyen a szépség fogalma, ami nem is jött igazán be, mert akik az átlagon kívül estek azok le is morzsolódtak hamar. Egy kicsit kamubbnak tűnt és megrendezettebbnek…
Nem tekintem kidobott időnek, mert közben azért tudtam mást is csinálni és mindig vissza tudtam kapcsolódni, de azért több évadot már nem néznék meg belőle és az új sorozatot, amit promotáltak a végén azt már nem fogom nézni. :D


Népszerű idézetek

Aidan 

Johnie: Egyáltalán nem vagyok tökéletes, de megérdemlem, hogy szeressenek.

5. évad 1. rész – Szóval nemrég csaltál meg valakit?
Aidan 

Laura: Te jó ég, milyen tisztaság van! Egy kicsit már sorozatgyilkosos, de… jó értelemben.

6. évad 8. rész – Szerelmi kapaszkodó
Aidan 

– Nem biztos, hogy tetszene egy olyan lány, akinek tetszik a Bundesliga-frizura… ugyanis, minden rendben van vele mentálisan?

6. évad 2. rész – Szerelmesek viadala
Aidan 

AD: Szerzünk majd neked pszichológust.
Clay: Szívesen járnék veled párterápiára.
AD: Nekem megváltoztatta az életemet.
Clay: Mikor kezdted?
AD: Tavaly.
Clay: Tényleg?
AD: Igen. Belekerültem egy fura spirálba. Nem tudom miért, de… most elfogok érzékenyülni. Nem tudom miért, de folyton ugyanazok a dolgok történtek meg velem. Mélyre kellett ásnunk. Visszamentünk egészen a gyerekkoromig. Sok minden az édesapámra vezethető vissza. Dolgozom magamon, és..
Clay: Így van. Elhiszem, hogy régen nehezen tudtál megnyílni.
AD: Azokat, amiket neked mondtam, sose mondtam másnak. Durva…
Clay. Durva… Amikor meséltél apukádról mondtad, hogy egy olyan ember szeretetére vágytál, aki nem volt jelen az életedben. Azután elhunyt, és próbáltad kitölteni az általa hagyott űrt.
AD: Igen.
Clay: Mi ketten nagyon hasonlóan gondolkodunk. Édesapámnak nagy szerepe van abban, amilyen vagyok. Szerintem ezt fel kellene tárnom jobban. Ahogyan te is mondtad, amikor terápiára jártál, megtudtad, hogy édesapád milyen nagy hatással volt a szerelmi életedre.
AD: Minden kapcsolatomnál azt éreztem, hogy bármit csinálok, az nem elegednő. Azután jelentkeztem erre a kísérletre, abban reménykedve, hogy találok valakit, aki ugyanarra vágyik, mint én. Teljesen ledöntötte a falaimat. Mindent, ami az életemben van, megérdemlek, mert keményen dolgoztam érte. Mindent. A szerelmet leszámítva. Komolyan úgy gondolom, hogy azt nem érdemlem meg.
Clay: Nem gondolod, hogy megérdemled a szerelmet? Miért?
AD: Mert nincs benne részem.
Clay: Mi a f*szról beszélsz? Még szép, hogy megérdemled, hogy szeressenek. Csodálatos vagy. Laza, céltudatos, és gyönyörű.
AD: Köszönöm.

6. évad 6. rész – Rossz érzés
Békacica 

Mi a fa…szenes fakabát?

3. évad 10. rész – Úton az oltár felé

Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján