Házasság indiai módra (2020–) 9

Sima Taparia házasságközvetítő végigkalauzolja amerikai és indiai ügyfeleit az elrendezett házasságok útvesztőjén, belülről mutatva be a ma is élő ősi hagyományt.

angol

Szereposztás

Sima TapariaNarrátor

Kedvencelte 1

Várólistára tette 9


Kiemelt értékelések

Mentavirág

Olvastam egy cikket az ELLE magazinban erről a műsorról, fel is keltette az érdeklődésemet. Mostanában több indiai karakterrel is találkoztam más sorozatokban, ami alapján többet szerettem volna megtudni a kultúrájukról, az ilyen házasságközvetítő irodák működése meg külön érdekes számomra.
Hát, nem azt kaptam, amit vártam. Persze, megtudtam csomó mindent az indiai kultúráról, ezzel nem is volt baj, de az egyes fonalakat csak úgy elvágták, ami engem iszonyatosan zavart. Én szeretem megtudni, kivel mi történik, de némelyik embernél azt se tudtuk, hogy pl. sikerült-e a randija, összejött-e az adott partnerrel stb. De csak így, hogy az egyik részben még volt egy jelenete, a következőben meg csak simán már nem tűnt fel.
Akit érdekel az indiai kultúra, a házasodási szokásaik, azoknak ajánlom, de ha hasonlóan idegesít, ha nem tudod meg, mi történik a szereplőkkel, akkor sajnos időpazarlás.
Nem tudom, hogy lesz-e második évad, de nem vagyok benne biztos, hogy „befizetek” rá.

timite

Már egy ideje meg akartam nézni ezt a sorozatot. Érdekelt a téma, az elvárásaimnak is megfelelt ez a néhány rész. Tetszett, hogy több nézőpontot is bemutattak. Láttunk konzervatív és modernebb indiai párkersést, illetve az USA-ban is mind a két fajtából. Bemutattak olyanokat, akiknek nem az első pár jött be, olyat is, akit felültettek, vagy aki saját maga talált párra. De olyan lány is akadt, aki azt mondta, mégsem kér ebből az egészből. Voltak irritáló személyiségek, akiket a végére vagy sikerült valamennyire megkedvelni, vagy pedig egyáltalán nem. Voltak kínos randik és olyanok is, amikor jókat nevettem a résztvevők aranyos bénázásain. Összességében jó volt, bár nem kérdés, hogy inkább a modernebb felfogással tudtam valamennyire azonosulni. Lezáratlannak sem éreztem a sztorikat. Egy ingatlanközvetítő is csak addig fogja a kezed, amíg aláírod az előszerződést és megkapja a pénzét… ezután már nem érdekli, hogy végül sikerül-e az adásvétel, vagy hogy milyen konfliktusaid lesznek később.


Népszerű idézetek

Wille

Aparna: Életem legfontosabb kapcsolata önmagammal van.

2. évad 5. rész – Úgy néz ki, mint Clint Eastwood

Hasonló filmek címkék alapján