Az 1980-as évek emberének felfogását „mi a menő”- és „mi a ciki”-listák formálták. A trendek alakítói határozottan kigolyózták az 1970-es évek trapéznadrágjait valamint rendezetlen hajviseletét, harcba szálltak a valószerűség ellen a Talking Heads, az ABC és a Yazoo hangján. A posztmodern… [tovább]
Az 1980-as évek emberének felfogását „mi a menő”- és „mi a ciki”-listák formálták. A trendek alakítói határozottan kigolyózták az 1970-es évek trapéznadrágjait valamint rendezetlen hajviseletét, harcba szálltak a valószerűség ellen a Talking Heads, az ABC és a Yazoo hangján. A posztmodern popfilozófusok nyíltan beszéltek a médiafelhajtásról és a rajongókról, szidtak mindent, ami kicsit is emlékeztetett a hippikre, miközben az átlagemberek Madonnára, Modern Talkingra és Michael Jacksonra táncoltak a hatalmas diszkókban. Otthon apránként rászoktak a szelektív hulladékgyűjtésre, és környezetbarát tisztítószereket kezdtek használni, hogy harcoljanak az elszürkülés ellen. A punktól, amely egy egész évtized alakítója lett a hippiléttel való szembenállásával, eljutunk egészen a popzene teljes elüzletiesedéséig. A rap és a house képében megjelenő fekete ellenkultúra első bátortalan lépéseitől – bár eleinte még a diszkó is erősen érezteti hatását – egészen az újfajta táncos bulikig, amelyek majd az 1990-es években indulnak útjukra. A Casio szintetizátorokkal és a C64-esekkel tett első játékos kísérletektől kezdve egészen a szintipopig, amely meghatározta egy évtized hangzását: amikor a dobok szögletesek lettek, a digitális technika és a sampler használata pedig lehetővé tette, hogy az alkotás lehetőségei exponenciálisan megsokszorozódjanak. [bezár]
