Tükreim (2010–2010) 90% 1★

Sophia Loren sosem tartozott a kedvenceim közé. Volt/van valami benne, ami miatt nekem ő soha nem volt igazán szimpatikus. Most, hogy láttam a – részben – életét feldolgozó filmet, hát, azt kell mondjam, a véleményem nem változott. Mivel a húga életrajzi könyve alapján készült a film, így Maria személye van a leginkább körüljárva, illetve a kettőjük mamájáé, de ettől függetlenül Sophia számomra nem lett kedvesebb. Tulajdonképpen szinte csak a külsejével futott be, amit ki is használt… És én az ilyet nem igazán díjazom. (Főleg úgy, hogy amikben eddig láttam, egyáltalán nem véltem felfedezni benne semmi extrát. „Fajsúlyos” nő, ami az én komfortérzetemet… Hogy mondjam… Ha nem is sérti, de zavarja. Nem szimpatikus, na.)
Sophia és Maria édesanyja, Romilda. Te szentséges ég!… Hát nem csodálom, hogy ettől a nőtől sikítva menekült mindenki – a pasik is. Borzalmas természetű, basáskodó, rendkívül féltékeny és valahol remek érzelmi zsaroló is. Ettől függetlenül, mint egyedülálló anyuka, azért tényleg nagy harcos volt, ezt elismerem, de… Kb. ennyi, amit az előnyére tudok írni. Őszintén szólva tényleg nem csodálkozom, hogy Ricciardo nem bírta elviselni…
Mindent egybevetve arra a megállapításra jutottam, hogy ebből az egész bagázsból az egyedüli szerethető és értelmes „szereplő” maga Maria. De őt is elég rendesen megtiporja az élet, többször is. Ugyanakkor valahogy mégis ő a legemberibb, a legszelídebb, a legszerényebb, a… LEG! ♡ Úgyhogy, ha már valakit kedvelni kell a Loren famíliából, akkor sokkal inkább a kishúg az, akit őszintén a szívembe tudtam zárni.

Maga a minisorozat egyébként – durva hossza ellenére – rendkívül szórakoztató. Különösen úgy, hogy maga Sophia Loren alakítja a saját édesanyját. Meg hát, az egész film tényleg egy családi mozi, az érintettekkel. Így még abszolút hitelesnek is lehet nevezni. Mindenképpen érdemes megnézni, akit érdekel az olasz filmkészítés, illetve maga a művésznő és az ő mozis karrierjének útja.