Touken Ranbu: Kyoden Moyuru Honnoji Stage Play (Touken Ranbu - Stage Play 1.) (2016) 90% 1★

Egy ideje már ezt is meg akarom nézni, főleg miután láttam a moviet is. Gondoltam sok eltérés nem lesz a kettő közt, de tévedtem. Az alapja ugyan a Honnoji incidens, mint a filmnél, de teljesen más megvilágításból, szemszögből tárja elénk. Ennek a középpontjában Fudo és Souza állnak leginkább, illetve még Ranmaru. Az ő érzelmeik, a Nobunagával való kapcsolatuk áll a középpontban. Emellett más, és több szereplőt vonultat fel. Honebami helyett van Namazou, illetve nincs Uguisumaru, de van Shokudaikiri, Tsurumaru, Souza, Kousetsu és még mások. Nincs igazából Nobunagánk sem, csak az utolsó jelenetben láthatjuk őt, de van Mitsuhidénk, aki az egész árulás mögött áll, és persze Ranmarunk, aki hűséges szolgája Nobunagának.
A rengeteg szereplő/rész egyébként az animére is jellemző, és abban is volt egy rész (a Hanamaruban, a többit még nem láttam), aminek a Honnoji incidens volt a középpontjában, s ott is nagyobb szerepet kapott Souza, de itt még inkább előtérbe került. Az érzései is. Nekem fura volt itt egy kicsit, hogy mennyire hezitál, nem tudja, hogy érez Nobunagával kapcsolatban, sőt még meg is ütötte Hasebét, amikor az szidta Nobunagát. Az animében nem így volt. Ott egyetértett Hasebe álláspontjával, és a jelleme is határozottabb, nem annyira elveszett, mint amilyennek itt tűnt. Viszont talán itt sokkal erősebbek voltak az érzelmek, sokkal inkább átjöttek. Sasaki Yoshihide pedig tökéletesen átadta ezt. Souza karakterét meg szerintem neki találták ki, annyira jól állt neki ez a szerep, a karakter.
Fudoról sokat nem tudok, de eleinte nagyon nem volt szimpatikus itt. Sokkal alkoholistábbnak tűnt, mint a filmben, és hiperaktívabb is volt. Csak a saját álláspontjával foglalkozott, idegesítő volt, főleg, amikor Hasebevel gúnyolódott. Meg sem próbálta megérteni, hogy a másik miért gyűlöli Nobunagát. Viszont a végén az a jelenet, amikor próbálja megmenteni azokat, akiket nem tudott, és megérti végül, hogy miért nem mentheti meg őket most sem, illetve pont úgy menti meg őket, ha hagyja őket meghalni, az nagyon szépen volt ábrázolva. Nagyon jól átjöttek az érzelmek itt is.
Mellettük még kicsit nagyobb teret kapott Yamanbagiri is, aki folyton azt mondja magáról, hogy másolat. Az ő érzései is ezzel kapcsolatban, meg azzal kapcsolatban, hogy lassan elfogadja magát, a Mikazukival való beszélgetések során szépen be lett mutatva.
Tetszett egyébként, hogy ilyen sokan vannak, hogy bepillantást nyerhettünk a Touken Danshik mindennapjaiba, a történelem megvédéséért vívott harcukba, és magába a történelembe, de mégis néha kicsit soknak éreztem a mellékszereplőket. Vegyes érzéseim voltak velük kapcsolatban amúgy, mert egyrészt örültem, hogy újabb Touken Danshikat ismerek meg, ugyanakkor ez még több arcot és hozzájuk tartozó nevet jelenett, emellett sajnos Namazou, Shokudaikiri, Tsurumaru, Kousetsu, Sayo és Ichigo nem sok vizet zavartak. Még ha voltak köztük olyan színészek, akiknek nagyon örültem, hogy egy újabb darabban láthatom őket, nélkülük is megállta volna a helyét a darab. Tulajdonképp tényleg a Souza-Fudo-Hasebe hármas vitte a sztorit. Yagenről sem feledkeztem meg, de igazából nem is tudom, hogy melyik oldalra billen a jelenléte, hiszen itt az övé sem annyira meghatározó, mint a filmben, viszont ő is Nobunaga kardja volt, és persze az animében is ott volt, szóval jogosan kapott szerepet a darabban.
Volt egy kis humor is belecsempészve az előadásba egyébként, épp annyi, hogy ne menjen a történet, a drámai vonal rovására, de mégis jót nevessen rajta a néző. Legalábbis én jókat nevettem egy-egy ilyen jeleneten.
Nekem tetszett a színdarab is az eltérésekkel, a más megvilágításból való bemutatással együtt, kíváncsi vagyok a saien-re is, hogy az mennyire más vagy nem más, és persze az összes többire is. Meg a musicelekre is, és a Kuroba Mario féle Mikazukira. :D