Egy szegény fiatal lány égető vágya, hogy vigaszt és boldogságot találjon az életében. A lány kétségbeesetten melegen akarja tartani magát a hidegben, ezért meggyújtja az általa árult gyufákat, és egészen más életet képzel el magának a lángokat nézve.
Kedvencelte 2
Várólistára tette 46
Kiemelt értékelések
Szívfájdítóan szép és szomorú történet. Ez a feldolgozás nekem egy kicsit Disneys, szinte vártam, hogy dalra fakadjon, amiért azért nagy kár lett volna.
Nagyon illik hozzá Borogyin csodaszép vonósnégyese, ami viszont mindent vitt.
Először véletlenül egy vietnámi 3D animációs rövidfilmet néztem meg, és megállapítottam magamban, hogy a bár a kislány Pixar cuki Boo, és a képek többsége viszonylag kidolgozott, a hó mégis nagyon mű. Ettől még a történet szép, szomorú és változatlan, de nem értettem, mitől Disney.
Aztán megnéztem ezt is és konstatáltam, hogy a lánynak legalább annyira ázsiai arca van, mint az előző filmnél, ha nem jobban. A rajzolásban tökéletesen felismerhetőek a Disney vonalak. A mozdalatok már-már annyira lágyak és könnyűek, hogy ahogy @krlany is írta, tényleg szinte benne van, hogy mindjárt énekel és táncolva sétál tovább. A vége kicsit boldogabb, kevésbé rideg, mint a másik feldolgozás.
Nagyon szívszorító, de valahogy mégis szép történet. Az animáció nem tetszett annyira, de azért még így is tetszett ez a feldolgozás.
Kiskoromban imádtam az Andersen meséket és ez volt az egyik kedvencem. A mai napig nagyon szeretem és ez egy csodálatos feldolgozása. A zene meseszép és szívet facsaró, pont úgy mint a történet.
Le se tudom írni mennyire tetszett. Még sosem olvastam és nem is láttam a kis gyufaáruslány történetét, de ezek után kedvet kaptam hozzá.