Várólistára tette 5


Kiemelt értékelések

Shad 

Egyet kell értenem @kkata76 -val , első évad csillagos 10-s , második 9 :) viszont nem húzhatom le :) A szóló ügyek zseniálisan összetettek voltak, a csapat minden tagja kellett a megoldásukhoz és mindegyikük ugyanolyan fontos volt. Itt nem volt igazán főszereplő, mindenki szinte ugyanannyi képernyő időt kapott. A vége valamilyen szinten lezárt is és mégis gigászi cliffhanger. Harmadik évadnak elő volt készítve a terep, kár hogy nem kapta meg :( Fura, de maga a főszál az elején érdekes volt, mégis a szóló ügyek sokkal jobban lekötöttek és érdekeltek. Zenék jók voltak, de stílusban/ruhákban/frizurákban az első évad messze vitte a prímet , ezzel nem leírni akarom a második évadot, de teljesen más ruházatot/frizurát és ezzel karaktert kaptak a színészek.
Karakterek? én kivételesen nem a jóképű főnyomozónkért rajongtam, hanem mérges kígyó Do Shikért :) Imádtam a nyomozási stílusát :) Ye Ri karakterét az első évadban nagyon szerettem, másodikban igazából teljesen elveszett a személyisége. Nagyon sajnáltam, hogy az élő igazságdetektor képességét egyik évadban sem használták ki isten igazából, de ettől függetlenül a maga nyomozási módszerével így is bőven hozzá adta a maga részét. Park Min Ho (Choi Woo Shik) a cuki faktor ebben a sorozatban, oh nem csak ez a szerepe, mert odateszi ő is magát a nyomozásokban , de mégis sokszor ő és Do Shik az apró humor forrása, ami megtöri a kegyetlen gyilkosságok nyomozásait.
Kinek? krimi/thriller rajongóknak kötelező darab. A részletekre nagyon oda kell figyelni, úgyhogy nagyon fáradt fejjel jobb nem elkezdeni, mert amúgy otthagyhatatlan:) Romantika tényleg 0, mármint egy leheletnyi sincs.

kkata76 

Az első évad tuti tízes, a második mondjuk kilenc. Az első 4-5 rész nagyon tetszett, mert zenékre építették a történeteket, ezt érdekesnek találtam, főleg, hogy kimondottan jó zenéket választottak. Ennyi rész alatt megismertem és megszerettem a főszereplő csapatot, és miután a zenék elmaradtak sem lett nagy hiányérzetem, mert nagyon érdekesek voltak az ügyek és a karakterek is.
Mind a négy külön egyéniség saját problémákkal, saját módszerekkel; nagyon érdekesen alakul négyük kapcsolata, és imádtam nézni, ahogy együtt dolgoznak csapatként.
Joo Sang Wookot már láttam több sorozatban, és eddig mindben jó volt, Kim Sang Hot kimondottan szeretem, nem is tudnám felsorolni, mennyi mindenben láttam már. (A gyenge láncszem megint a női karakter, aki főleg a második évadban mintha elvesztette volna a lendületét, a különlegességét, ami miatt az első évadban kimondottan tetszett, de nem volt azért ő sem rossz). Choi Woo Shik pedig legalább olyan jó itt is, mint mondjuk a Rooftop Prince-ben, de persze itt sokkal komolyabb a szerepe. (Azért a humor itt sem marad el, valamivel oldani kell a feszültséget, és ezt leginkább ő és Kim Sang Ho szolgáltatja). A mellékszereplők is jók… kimondottan izgalmas thriller-krimi sorozat.

2 hozzászólás

Hasonló filmek címkék alapján